Waterfall - Skaringő

Nem, a vágytól sokkal erősebb a félelmem
Nem, nem vehetsz rá arra, hogy megtegyem.
Csak kinéztem és majdnem leszédültem
És biztos lehetsz benne, ez nem az én művem.

Ha szükséged volt valakire, aki pont olyan, mint te,
Csak hívtál és én rohantam a negyedikre.
Ó, a naplemente az erkélyről kinézve
Úgy éreztem, nincs más, csak én és te...

Épp, mikor a számat készült elhagyni a szó,
Megszólalt a kocsimban a riasztó.
Elmerengtem az erkélyről kinézve
Mondd, miért van az, hogy mindennek van vége?

Nézd, hogy miyen szép felettünk az égbolt
Rég volt szép...
Láthatod, hogy ég felettünk az égbolt,
Rég volt kék...
Hát miért engednénk elmúlni azt,
Ami oly szép volt, miért?

Rég nem emlékszem, miért is váltunk szét,
Így utólag már minden annyira szép
Volt ahogy ott álltunk kinn az erkélyen...
De bevallom, én tényleg nem emlékszem.

És most itt állok a negyediken,
Azt hiszem, hogy tényleg megteszem.
Rajtad áll, hogy velem jössz vagy sem,
Mondd, hogy jutottunk ide, kedvesem?

Láthatod, hogy ég felettünk az ég
Hát miért mondod azt,
Hogy múljon el az, ami oly szép volt,
Rég volt, szép volt, rég volt kék...

Pedig lehet, hogy csak egy percen múlott minden
Persze, neked csak úgy jött, de nekem ez volt minden
Amit el akartam érni, neked könnyű csak úgy nézni,
De nekem ezt az egészet most túl kellene élni.

Szeress még, hogy visszatérjen minden olyan kép,
Amiken még együtt éltünk, mindent, ami szép...
Volt, ahogy ott álltunk kinn az erkélyen
Most már tisztán emlékszem.

Szeress még, hogy visszatérjen minden olyan kép
Amiken még együtt éltünk mindent, ami szép.

Néhány kép visszatér,
Egy szempár visszanéz,
Egy-két, itt a vég.