Demjén Ferenc - Mindenféle téren

Nem találsz a galambokra régen, mind tanúnk volt.
Nem találsz egy fát se már a téren, mi fölénk hajolt.
Mind elment...
És az ősz, mogorva őr a bottal, ki mindig ránk szállt,
ha csókolódzva mászkáltunk a téren, az ő füvén át...
Ő hol van?
És hol van annyi tiszta gyermekév?
A vén parkőr is mintha én lennék.
És ápolnám a szép virágokat.

De te régen elmentél tőlem.
Lehet nyár, de nincs virág mégsem.
Értem jól, hogy mindent meg kell szokni,
az időt is tán.
Mégsem tudsz magadban ágyba bújni
sok év után.
Még várlak.
A Parkban rég meghaltak már a fák.
Én sosem, mert éppen úgy, mint régen,
várok rád, és most is arra kérlek:
gyere el, még nem haltam meg érted!
Mint a fák állok, amíg élek.
Jöjj el, amíg egyben látsz.

Száz dolgot megszokhatunk gyorsan,
bár fáj, hogy fél szívünk, hol van.
Hozdd el, s velem eggyé válsz.
Annyi parkba sodort el az élet, nem emlékszem már,
melyik téren szerettelek téged, rég ezelőtt.
Ne bántson!
Én most is minden percben vágyom rád.
Mint a fák nőnek minden évben,
vágyom rád mindenféle téren.
Gyere el, még nem haltam meg érted...

Várlak a téren
Várlak a téren
Várlak a téren
Gyere el, még nem haltam meg érted...