Kontor Tamás - Hangjegy

Már '81-ben hangjegy volt a gúnynevem,
Mert az ábécét még nem vágtam, de a kottát igen,
Egy Clapton-poszter árnyékában nőtte fel,
De mégse hitted el…

Még a jó fej haverok a lépcsőházban vártak rád,
Én az ágyam szélén skálázgattam órákon át,
Már akkor tudtam rég, hogy más nem érdekel,
De mégse hitted el…

De minek is mondanám, hogy miről szól az életem,
Ha százezer éve így szól már a hangszerem,
Amíg te nem figyeltél rám, a színpad lett a kisszobám
És így jó nekem…

Bár aprópénzért játszottam a la bambát,
És te félnótásnak néztél kint az ablakon át,
Összeállt a dal, éppen úgy, ahogy nekem kell,
De mégse hitted el…

De minek is mondanám, hogy miről szól az életem,
Ha százezer éve így szól már a hangszerem,
Amíg te nem figyeltél rám, a színpad lett a kisszobám
És így jó nekem…

Néztél, és vihogtál
Mert a haveroknak az imponált,
Féltél, hogy ciki a kis szobám,
De neked úgy is hiába mondanám…

De minek is mondanám, hogy miről fájt a két kezem,
Ha százezer éve így szól már a hangszerem,
Amíg te nem figyeltél rám, a színpad lett a kisszobám
És így jó nekem…

Ó, minek is mondanám, hogy miről szól az életem,
Ha százezer éve így szól már a hangszerem,
Te nem figyeltél rám, a színpad lett a kisszobám
És így jó…

Százezer éve így szól már a hangszerem,
És amíg nem figyeltél rám, a színpad lett a kisszobám
És így jó nekem…