Jazzékiel - Fullánk

Királylánykákat kergettek,
Rózsát szedtek a kertemben,
Ott hárfázgatnak az angyalok,
S mint csillagocska, csak nyargalok...

Én lelkemet, te ötletet,
Belémkötnek, hogy több legyek,
Egy ölelő kéz, egy cinkos mosoly,
És a kertek alatt már oson a gyilkosom...

Bőrünk alatt fullánk, a hullánk
Lágyan mossa egy hullám.

Ha érdekel, hát jó itt lenn,
Ami életet jelent,
Nekem lehet a menny,
Neked iszap és szenny!

Szívj el egy cigit szerintem, dőlj hátra,
Akaszd fel szögre a gerinced,
Hogy elviseld, amit tettek veled,
Mer' te is az lettél, ami

Én soha se szerettem volna.
Mindig mondtam, majd holnap,
De ma ontják a vérem, és legbelül érzem:
Ez az egyetlen érdemem...

(Refrén)

Vasajtók csapódó zaja,
A fülünkbe kattogó vész jaja,
A kutyánk ugat, mer' enni kér,
És aki elment, ma visszatér.
És aki azt mondja, nem jön el,
És akit nem hívtunk, itt ölel,
De a hold is ma valami másból van,
Mint tegnap este, vagy rátoltak
A színére még sárgát,
És föltekerték a hangot,
Ha árnyéka van a fénynek,
Csak egyetlen kéz alkot:
Az egoizmus lehet ideig pozitív,
De engem is az visz el,
Pedig nem vagyok én olyan szemét,
Mint amilyennek hiszel...

(Refrén)