Németh József - Az utolsó kintornás Pesten

Az utolsó kíntornás Pesten
Egy csöpp mellék uccában állt
A szuperszonikus világban
A verklijével kornyikált.
A kabátja széllel volt bélelt
A vén hangszer jól dolgozott
A kalapba forintok hulltak
S az öregúr hálálkodott.

De hűvösek lettek az esték
Az ősz már a városra tört
S az utolsó kíntornás Pesten
Nagy fázósan így üdvözölt jóbarátként
Most tavaszig nem látnak engem
A szerszám is velem pihen
S a ropogó kályhatűz mellett
Majd magamnak énekelem.

De hiába tombolt a május
Nem találtam többé soha
Míg egy nap az ajtómon csenget
A jól megnőtt kisunoka
A nagypapa elment a télen
A szívével támadt zavar
De lekottázta még, hogy éljen
Hogy tovább is éljen a dal.

Az unokám már gimnazista
A zenei tagozaton
Két strófa közt elmondta mindig
És büszke volt nagyon, nagyon.

A zenei gimnáziumból most gyakran van látogatóm,
Az unoka szokott fel hozzám, ki fejlődik nagybiztatón,
A verklit a múzeum régen nem kis pénzért megvette már,
Így neki is jutott a dalból egy jóképű ritmusgitár,
A március sétálni csalt ki
De hiába kerestem én
Új virágos bódé a sarkon
S trafikos így szól felém:
Az öregúr elment a