Deniz - Panelok között

Panelok között napfény és árnyék,
Ha kérnéd, én rád ezer évet várnék.
Én ide születtem, ide temetnek el,
Minden éjjel és minden reggel én úgy ébredek,
Hogy nem várok semmit, lesz ahogy lesz,
Majd lépek pár centit, belül ez az érzés,
Valahol feszít, a magam fajta ember mindig veszít,
Mint másban, ebben a felfogásban,
Tízmillió ember szenved agymosásban.
Mindenki menekül, mindenki párban vagy egyedül.
Jól érzem magam, de mégsem remekül,
Az országom mint egy temető,
Az ágyam, a fejfám, a sírom a lepedőm,
A rappem a kendőm a szemem elé,
Mert ebből elég, hogy se kilátás,
Se jövő, se remény.

Refrén(2x):
A panelok között a napfény, az árnyék a társam,
Ez segít, hogy lássam a reményt,
Amit elnyel a beton, a lakótelep, az állomás, a padka, a peron

Végállomás, 21 éve, hát nem épp a város szívébe,
Előttem korom, gyárak és minimál bér,
Mögöttem utcák, padok, csikkek és tér
Itt mindegy mit ér a neved, lehet akár 5 diplomád, nem lesz munkahelyed.
Picit szar, hogy ide születsz,
És már tudod, hogy a köröket egyhelyben futod,
Itt a nagy dzsippek helyett van a nagy sárga busz,
Itt tippelni buksz, helyet csak boxra tudsz,
Itt nincsen család modell, amit a tv-be látsz,
A vonat elment rég, te meg a peronon állsz.

Refrén(4x):
A panelok között a napfény, az árnyék a társam,
Ez segít, hogy lássam a reményt,
Amit elnyel a beton, a lakótelep, az állomás, a padka, a peron