Kérdőjel - Kárpittekercs

Végtelen műve a teremtésnek,
Elkészült, de a Földön nem lett béke!
Jogot kaptál ember, hogy visszahódítsd azt;
Ha betöltöd ezt a Földet, a Sátánnak hely nem marad.

Így lesz aztán, aranyló, nyitott békesség.
A hang, mit kaptál, Istenre mutat:
Sóvárog minden teremtmény egy dalt,
Mit csak Ő hall!

Színes-színfolyó, ömlik majd szerteszét,
Második oldala lényemnek az idő kerekén
Mozdul és áll, minden, kit alkottál,
A napok újra leperegnek ― mit testben csináltál,
Követ majd a Fény, és keresztülcikáz,
Minden gyenge pillanatot emléke megbán.

Angyal, száll, és térden áll:
Az Úré itt ez a Szellem ― Vigyétek át!
Az Úré lesz ez a Szellem ― Fogjátok hát!
A felhőkön át ― Ragadd át!

Utolsó állomás, és arcokat látok:
Kik éltek-haltak, egy szobában mind megtalálom.
Sarokban a Napfény, és milliárd csillag,
De a gyertyatartó lángja mindent eltakar!
Folyton érezzük már az Úrnak útját,
A tóban képek vannak ― vissza száguldás!

Angyal szól: Így van jól!
Az Úré lesz ez a gyermek ― Vigyétek át!
Az Úré lett ez az ember ― Fogjátok már!
A felhőkön át ― ki, és át!

Lényem már superman, azaz megdicsőült!
És az alap, mit Te vetettél, bennünk most egyesült!
Testem is feltámad! A Hádesz nyitva áll!
Ajtó, rajta mosolygás, és a térben egy robbanás!

Amott, bölcs szüzek, vidáman nevetnek,
Testük, ragyogásban ég; nagy most az ünnep!
Semmit nem tudunk már, hiszen emléke sincs meg
A sok szenvedésnek, gyötrelemnek, s halálfélelemnek.