MHV - Egyedül

Amikor a taps rég elhalt már,
s kihúnyt minden fény;
Nincs már, aki autogrammra vár,
szótlan, hűvös az éj;

A körúton még együtt megyünk át,
a busz már rég nem jár;
Néhányan egy sört még meginnánk,
de lassan minden zár...

Valaki egy történetbe kezd,
de senki nem figyel;
Késő van, és nehéz nap vár ránk,
itt van, oly közel;

Ki erre, ki arra indul el,
csak árnyékunk kísér;
Hiába az ólmos fáradtság,
most minden visszatér...

Felvillan száz és száz kép,
Százszínű káprázatként...
Egyedül, egyedül az éjen át...

Lassan, mint egy alvajáró lépsz,
még benn a film pereg;
Az aluljáró megrepedt falán
egy tépett plakát leng;

Rágyújtasz és megszólít egy lány,
rád néz, tüzet kér;
Nem érti, hogy miért sietsz tovább,
ő mindig ráér...

Gondolj majd rám,
ha egyedül vagy sok végtelen éjszakán!
Gondolj majd rám,
ha magányod útján egy dal még rád talál!
Gondolj majd rám,
ha kifosztott lelked menekül s vígaszt vár!
Egyedül, egyedül az éjen át...

Befordulsz a sarkon, s ott a ház,
ismerős a fény;
Harcod, amit önmagaddal vívsz,
mára véget ér;

Melléfekszel, tűzforró az ágy,
ő mindig ébren vár;
Átölel és érzed, mindent ért,
úgy símul hozzád...

Gondolj majd rám,
ha egyedül vagy sok végtelen éjszakán!
Gondolj majd rám,
ha magányod útján egy dal még rád talál!
Gondolj majd rám,
ha kifosztott lelked menekül s vígaszt vár!
Egyedül, egyedül az éjen át...

Egyedül az éjen át...
Egyedül az éjen át...

Gondolj majd rám!
Egyedül az éjen át...
Gondolj majd rám!
Egyedül az éjen át...
Gondolj majd rám!
Egyedül az éjen át...
Gondolj majd rám!