Nagy Feró - Ophelia beárulá Hamlettet – A hamis levél – Polonius halála

- Jaj, hogy megijedék, atyám!
- Mitől az Istenért?
- Amint a szobámban varrok az elébb, Lord Hamlet – a mellénye tárva-nyitva, csupasz fővel, szennyes harisnya lábán, az is kötetlen, csüng bokáira. Szörnyűt beszélni – csak elémbe áll.
- Őrült, miattad?
- Nem tudom atyám, csak, mint parancsolád, elutasítám levelit, s magát el nem fogadtam.
- Jer csak velem, jer, viszlek a királyhoz, Valóban, ez szerelmi önkívüllét.


- Figyelmet kérek!
Van nékem egy leányom; van, mert enyém. Ki engedelmes tiszteként ihol, ezt adta nékem. Most ítéljenek!
- "A mennyeinek, lelkem bálványának, a szépséges Opheliának hófehér keblébe ím e sorokat."
"Ó, édes Opheliám! Rosszul megy ez a verselés, nekem, de, hogy téged, ó, legjobb! legjobban szeretlek, azt hidd el. Isten veled! Hamlet."
- Ezt Hamlet írta neki?
– Gertrúd!
- Ezt engedelmes lányom megmutatta, mi több – hely, idő, alkalom szerint, ahogy történtek mind besugá nekem.
– Juj!
- Vonuljunk vissza a függöny mögé. Hamlet lépteit hallom.
- Csak bízza rám.

- Nos hát anyám?
- Hamlet kötözködő nyelved gonosz.
- Mi baj, édesem?
- Meg akarsz ölni?

– Segítség! Segítség! Segítség! Segítség!
- Patkány!
– Végem van!

Rohadt az államgépben valami. Rohadt az államgépben valami.
Rohadt az államgépben valami.

- Ó mily hebehurgya véres munka ez, velünk is így tesz, ó, súlyos tett.

Jaj mit tettél Hamlet! Jaj mit tettél Hamlet!

Ásó, kapa, veremvágó,
... bűzlik Dániában.
egy szemfedő, egy lepel
... bűzlik Dániában.
Ó, az ily vendégnek egy gödör
... bűzlik Dániában.
egyéb semmi, semmi se kell.
... bűzlik Dániában

- Közös, hogy meghal, aki él, s a természet útján szebb valóra kél. Így kell lenni, de hangom elhágy. Torkomra forrt az undok ármány.

Ásó, kapa, veremvágó,
egy szemfedő, egy lepel
Ó, az ily vendégnek egy gödör,
egyéb semmi, semmi se kell.