Pocahontas - A szél színei

Most azt hiszed, nem tudok semmit...
És te oly sok helyen jártál, mert elvitt a hajó,
De hogy lehet, hogy én,
Ilyen tudatlan, szegény,
Megértem azt is,amire nincs szó...?
Nincsen szó....

Most minden föld a tiéd, hogyha rálépsz,
Hisz élettelen, s birtokodba száll.
Én ismerem a fűt, a fát, a forrást,
Minden él, minden érez, csoda vár...

Mondd, mért hiszed, hogy nincs más, csak az ember,
És értelmetlen, mint hogy másként él?
Ha lábnyomába lépsz egy idegennek,
Látod azt, mit nem hittél, hogy nem hittél.

Sűrű éjeken a farkas-dal a Holdról szól,
A vadmacska a párja után sír,
És ha énekelsz, hát véled zúg a hegység,
Közben eléd hordja színeit a szél,
Közben eléd hordja színeit a szél...

Jöjj, kergetőzzünk ősi, szűk cspáson,
Jöjj, néked nyújtja száz kincsét a Föld,
Jöjj, hemperegj egy gazdagabb világban,
Haszon nincs, minden néked nyújt gyönyört.

A zápor és a folyó édestestvér,
A gémek és a vidra jóbarát,
És összetartó minden, ami itt él,
Körüljárunk, és a lángunk égig ér.

Égig érnek a platánok....
Soha ki ne vágd! Akkor megtudod..

Csak úgy érted, hogy a farkas-dal a Holdról szól,
Ha rézbőrű és fehér összeáll,
És együtt énekelünk mind a hegyek hangján,
Közben ezer színnel kápráztat a szél.

Akkor néked él a Föld,
És csak néked tündököl...
Amíg élsz....
Ezernyi színnel száll a szél...