Lapzárta - Te!

Akár a randevúra készülsz,
Remegve állsz a tükör elé
Végezettel tartod a levegőt,
És mindig így fogsz mellé,
Mert tiszta, de mégis bűnös,
Olykor kelleted magad,
Mikor nem kellesz,
Mert zűrös az életed,
Félelmet keltesz,
A kést élezed,
Küzdenék elhalkult szavaidért,
És nézném, ahogy élvezed,
Bőröd alatt árnyék,
Az szent és sérthetetlen,
Ahol minden kecses, de értelmetlen,
Mégis dicséretben úszol,
Bár ezzel zavart okoztál,
Megváratva a döntéssel,
Izgalmat fokoztál,
a pénz butít, és nyomorba dönt,
Mondták mások, ahogy énis,
Lásd be, futod az otromba köröket
Mely megölt mára, így lett a belsőm másé,
A gazdag famíliáé,
Ahol nem háborog a tenger,
Tudom, eladták a lelked,
Mégis eladták szegény,
Te meg álltál a lábadon,
Te!... az egyszerű legény,

Refrén:

Fel!-hők gyülekeznek, égbolton lejátszott meccsek,
de arcodból fénylő szemed, látom higgadtságod meg,
Fel!-hők a szélbe viszik jobban hangod,
Szorít a szegély, rohansz, mögötted hagyva a rangod.
Fel!-hők gyülekeznek, égbolton lejátszott meccsek,
de arcodból fénylő szemed, látom higgadtságod meg,
Fel!-hők a szélbe viszik jobban hangod,
Szorít a szegély, rohansz, mögötted hagyva a rangod.

Hiába nyújtom kezem feléd,
Ha az árnyak visszatartanak,
De mégis kettő közt csendes a harmónia,
Visz a katlanba, egy furcsa erő,
Tán súly nélkül a kard élén,
Mégis ha lesújt a kard némán,
Te magad leszel a kérdés,
Hogy mi történt?
Hogy, mért is fordult be a csávó,
Összetört tükröm szilánkjai reflektálják,
Amit érzek, megrázott,
Utólag kapard fel ki eddig vesztett,
Vártad, amit.
Fülembe marad mindig a vesztes vágy,
Vesztes vágy...

Tudom, a megértés nehéz,
Lehúzza vállad,
Összecsapnak a hullámok,
Eszméink között,
Ha a választ várod,
Vagy nem-de?
Majd az élet tanít rendre,
Hidd el, te rettegsz boldogan,
De fáj a hangod, vidd fel
Én látom, mit te nem látsz,
A világ dacára,
Vak lettél!
Ha az egyenes út járható,
Mért mindig ferdén mész?
Sokat ér az irhád,
Ezt többször írták,
Megrontottak a birkák,
Kik a terhet nem bírták,
Külön vezérem,
Ki belsőleg vezérel,
Közel álltok hozzám,
Mégis csak ezért,
Mit megértek,
Mintha beszélne hozzám,
Pedig csak hallgat,
Ki most mesél, és elaltat.

Refrén:

Fel!-hők gyülekeznek, égbolton lejátszott meccsek,
de arcodból fénylő szemed, látom higgadtságod meg,
Fel!-hők a szélbe viszik jobban hangod,
Szorít a szegély, rohansz, mögötted hagyva a rangod.
Fel!-hők gyülekeznek, égbolton lejátszott meccsek,
de arcodból fénylő szemed, látom higgadtságod meg,
Fel!-hők a szélbe viszik jobban hangod,
Szorít a szegély, rohansz, mögötted hagyva a rangod.

Én csak arra vágyom,
Hogy fülembe súgjál halkan,
Mert másnak fülsértő,
De nekem simogató dallam szavad,
Bár olykor mocsokban fürdesz,
Cserbenhagysz,
Kispadra ültetsz,
Ezzel büntetsz,
Mert,
Olykor szégyellek,
Isteni szépséged megtörték az évek,
Kietlen tájakat,
Szenté,
Lágy hideg télben,
Nem tévedtél el,
Megtaláltad helyed a térben,
Bár a lázadból kopott,
A térded,
Mindig a jobbik éned,
Mutatod nekem,
Akár egy Oszkár-díjas színész,
Minden ember halandó,
De te örökké maradsz vitéz,
Emelt fővel állsz tovább,
Akkor is, ha csontig égnek a szitkok,
Mond meg mi a titkod,
Még meddig bírod,
Megfejthetetlen rejtély,
Amit kapok válaszként kérdésemre,
Egy rémuszt mégis,
Zseniális,
Ereszkedek fél-térdemre,
Előtted,
Hisz nekem te vagy a mindenem,
Ha ledől a bástya,
Habár elveszik,
De akkor sem tudsz,
Te hirtelen,
Mint rossz szavakkal összetákolt barátságba
Színt ad,
Selejtes, mintha minden hiba,
Direkt volna…
Akár egy defektes kerék,
Vagy egy álmatlan éjszaka,
Ezek életképek,
Az egész létem téged éltet…