Sunda-Bunda Banda - Álltam a fahídon

1.

Engem a szerencse nem dédelget,
engem nem csípnek a nők.
Még a napjaim is csórón telnek,
nem leltem meg a nagy ő-t.
Szívem csak a szépre emlékezne,
hogyha annyi bajom nem létezne,
így hát elmentem egy jó kis helyre,
itt se várt mázli,de sőt!

Refrén 1:

Álltam a fahídon,elment a ladikom,
de hát a fene bánja.
Eltünt a kalapom,ázik a kobakom,
fázik az asszony dereka.
Átölelem megcirógatom,
de jó nolna most a ladikon,
fognád az evezőt,én meg a hegyezőt,
bal kezem a pipámon.

2.

Néha beüt azért nékem mégis,
és a markomban a lé.
Nem,mint ha az árnyékomtól félnék,
mégse jó,ha jön a hé,
Így hát odébb állni jobbnak látom,
máskép se dohány se boldogságom,
csak,ha a ladikom nem találom,
akkor bevág,majd a Tél.

Refrén 2:

Állok a fahídon megvan a ladikom,
meghozta a szerencsém.
Most ,hogy visszakapom,
farral be tolatom,így minden lukba belefér.
Jó,ha újra beleülsz szivem,
én,ezt veled roppant szeretem.
Ülsz,majd a fapadon,
átölel a karom,
és közben ladikázol.


3.

Kár volt örülnöm a véletlennek,
mert lyukas lett a ladik.
Így,ha beleülsz a luk megtelhet,
s'rajta minden befolyik.
Szépen bedugóznám,hogyha hagynád,
minden kicsi lukát megfoltoznám,
így a javítást is megspórolnám,
s' nem hívnék más valakit.

Refrén 3:

Így hát a fahídon állhatunk aranyom,
és közben az idő fut.
És mire kiderül,hogy mi is sikerül,
félek,hogy tööbb lesz majd a luk.
Így aztán az ember mire jut?
Arra,hogy már foltozni se tud!
Ám,azért te meg én ott lent a fenekén,
majd mindent bedugózunk!