ZöldÖvezet - A tömeg (Józsf Attila Verse)

Munkát! kenyeret!
Munkát! kenyeret!
Munkát, kenyeret!
Jön a tömeg, a tömeg!

Munkát! kenyeret!
Munkát! kenyeret!
Munkát, kenyeret!
Jön a tömeg, a tömeg!

Mint a megriadt legyek
röpülnek róla a kövek.
Szálló szikla apró szikra,
mint ki a szemét kinyitja,
ha vasdorong ütötte meg.
A tömeg
járó erdő rengeteg,
ha megáll, vér a gyökere.
Termőföld talpa, tenyere.
Százezer hegy a kenyere,
itala nem férne ködnek
s a ködök bár hegyet födnek,
a tömegnek nincs kenyere.
Kenyértésztaként dobódik,
hánykolódik, dagasztódik
a tömeg, a tömeg.
Tömény őssejt, püffeteg
tapogatóit kibontja,
nyúlik, válik amőbaként,
más dudorait bevonja.
héjj,
Világ, bekap a tömeg,
Világ, bekap bekap
bekap bekap a tömeg!


Felleget fú orralika,
odvas foga
bérkaszárnyák görbe sora.
Kapkod, nyúl, ahova ér,
csűrért, gyárért, boglyáért,
hétórai munkáért,
a Göncölért, Fiastyúkért,
bővízű, alföldi kútért
Világ, bekap a tömeg,
Világ, bekap bekap
bekap bekap a tömeg!

Munkát! kenyeret!
Munkát! kenyeret!
Munkát, kenyeret!
Jön a tömeg, a tömeg!

Munkát! kenyeret!
Munkát! kenyeret!
Munkát, kenyeret!
Jön a tömeg, a tömeg!

Nyirkos, görbedő atyáim,
édes, sovány leánykáim
a tömeg.
Körötte füstölgő csövek.
Folyót piszkál a szalmaszál,
ni, kapja, viszi már az ár!
és sodorja a padokat,
a kiszniket, a kocsikat,
a csákókat, a lovakat,
a fölmutatott kardokat
Óh!
Minden más hiábavaló,
az alku, az átok, a csönd, a szó!
Ő
az épület s az építő,
lenn alapkő és fönn tető,
lenn alapkő és fönn tető,
a dolgozó, a tervező
Éljen a munkásság, parasztság,
nem fogja polgári ravaszság,
fölrugja milliónyi láb,
hú! tömegek, tovább! tovább!

Munkát! kenyeret!
Munkát! kenyeret!
Munkát, kenyeret!
Jön a tömeg, a tömeg!

Munkát! kenyeret!
Munkát! kenyeret!
Munkát, kenyeret!
Jön a tömeg, a tömeg!

a tömeg