Eccentrics - Sandokan

Sápadt arcomba süvít a szél, míg a marcangoló skorbut a bordáimat tépi, úgyhogy három zárra zárom be a kabinomnak ajtaját, és mégis beszivárog a legénységem tífusza. Mi van veletek, katonák? Bombáktól fostok, mielőtt a gránát detonálna, máris felrobbantok, én a gatyámba vizelek, mert a félelemtől félek és az élet küszöbén már a halál a vendégem, aki alszik és ha felébresztitek, a szája szélén csurgó nyálból igyatok majd egyet, mert a homokóránk pereg és keretünk beszűkül és ha nem fér bele képünk, nem lesz, ki falra tegye. Kardommal szabdalom a hétfőket miszlikre és a felettünk lévő léghajót dobálom meg vele, ti férgek, kik a vesztetekbe szálltok, én lefűrészelt gólyalábbal rohanok utánuk. Buzeráns Himmler meg a Zsukovval koccint, lehulló pezsgőcseppeket nyalja fel a Sztálin, bajszába kapaszkodik a dagadék kis Churchill és az egész jelenetről Roosevelt fotókat készít. Kapd be USA, és kik rajtunk röhögcséltek, kertvárosok pedofiljait szátokba töltsétek! Éljen a panel, mi sose halunk meg, szürke obeliszkjeinkről üvöltünk, pallosunk a tömeg. Egy szakadt esernyővel leugrok a tetőről, mert Sandokan vagyok és a Gangesz lebegtet.