Csókolom - Kilencnegyedes

Kék az ég, vakítóan ragyog a nap.
Így volt ez, amikor én megláttalak.
Csábító, bűvös varázslat, édes métely,
szerető, ártó kísértet, hagyjál el!

A Kígyótól is én vettem el,
azt a rohadt, korhadt almát,
azóta is büntetnek engem,
így látom a magam sorsát.

Elég volt a vándorlásból, én mindent elviselek.
Megaláztak, porig gyaláztak, nincs akiben én hiszek.
Jól vagy rosszul, mégis élek, nem árthat nekem senki sem.
Ócska dolog, ócska a bánat, fogom magammal és elviszem.

Sétáltam a Sátán hátán,
a seggét is megcsókoltam,
kötél helyett választottam,
az övé lettem, az övé voltam.

Te lettél volna életem párja, nem kellettem.
Nem vágynék sohasem másra, édes szerelmem.
Nyamvadt sírás, álmatlan éjszaka, nem kell nekem.
Jól tudom, valaki vár rám, megkeresem.

Hagyjál békén, hagyjál már!
Hagyj el engem unom már!
Hagyjál békén, ne hagyj el!
Hagyjál békén, menekülj el!

Megöllek és elfolyik a piros véred.
Eltűnnek a látomások, gonosz lidércek.
Tudhatod, a szavamat állom.
Megöllek még ezen a nyáron.

Tudhatod jól bizony, jól bizony, ez lesz.
Tudhatod jól bizony nem menekülhetsz.