Hrutka Róbert - Védtelen

Milyen védtelen vagyok, a színpadon,
Mikor érted meghalok,
Már elsöpörték fáradt lelkemet, a függöny mögött,
De még rólad álmodok,

Szólj, ha elvakít a fény,
És ha néha rontok még,
Adj egy új esélyt, kérlek,
Szólj, ha megfakult a varázs,
És bennem többé már,
Semmit nem találsz,

Néma csendben ott vagyok, bármerre jársz,
A fénylő partokon,
S ha távolodnék régi önmagamtól, legbelül,
Tudom, hozzám tartozol,

Szólj, ha elvakít a fény…

Félek… mennyit érek,
Az álmom véges…ébressz fel…

Mert valaki kell, akinek adhatok,
Valaki kell, kiért meghalhatok,
Mert valaki kell, ki a végén majd átkarol,
Valaki kell, kivel majd szállhatok…a messzi tájakon…
túl az álmokon…a földi vágyakon…

Csak szólj, ha félsz,
Mert, bármit kérsz,
Mind feladnám érted, csak adj egy új esélyt…

Szólj, ha elvakít a fény,
Segíts, ha néha rontok még,
Szólj, ha megfakult a varázs,
És bennem, semmit nem találsz,
Szólj, ha elveszett a remény,
Hogy hozzád, eltaláljak még,
Ha itt maradnék nélküled,
Én elveszek…

Mert valaki kell, kinek adhatok,
Valaki kell, kiért halhatok,
Mert valaki kell, ki majd átkarol,
Valaki kell, kivel szállhatok…a messzi tájakon.

Még…még…még…adj egy új esélyt…