Juniker - Takard el a szemed...

Nem tudom még magam sem, hogy mi az, amit tennék,
Csak eljátszom a szerepem, mintha boldog lennék.
Elbúcsúzom halkan, hozzád már nincs közöm,
Azt mutatom nem fáj, pedig belül küszködöm.
Bocsánatot nem tudsz kérni se szóban, se írásban,
De benne lesz a válaszod a könnyedben, a sírásban.
Nem kérem, hogy keress fel, nem kérem, hogy fáradjál,
Én letettem a fegyvert, de ha akarsz támadj rám.
Vér borít már mindent, a csatamezők kihaltak,
Egymásnak futva a barátságok meghaltak
A magány velem süllyed mélyre meg a koporsómmal,
Játszom még a reménnyel, az utolsóval.
Én már máshol járok, ahol elásom a lelkemet,
Csak a túlélési ösztön vezérli a testemet,
Hátba fogsz majd szúrni, de most jól esik az ölelésed,
Nem kellek én neked, csak a rovátkámat körbe vésed.


Refrén:
Takard el a szemed, jobb neked a vakság,
Ne is tudd meg soha mi a nagy igazság.
Én is keresem a jót, minden egyes rosszban,
De hiába is kapaszkodunk süllyedünk a koszban.
Hazugok a barátok, megcsalnak a szerelmek,
Ha gyenge vagy és erőtlen, rossz irányba terelnek.
Árván élő gyermekek, falhoz vágott csecsemők,
Halott sikolyoktól hangosak a temetők.

Verekszem magammal, télen, tavasszal,
Az egyik aláz, a másik magasztal,
Magas fal, mászok, ő tanít engem,
Gyökér kezelte, míg a fogam fentem.
Kiskorom óta van egy zárt világom,
Belátom, ha szeretet ellen hibázom,
Nincs blázom, számban rímek égnek,
Zseblámpával megyek neki az éjnek.
Csalódtam, de ez új lehetőség,
CS. 15 éve ezért nős még,
Van értelme az életnek kell a gyümölcs,
Ha hívnak mindig te tölts, ne költs!
Ha a rossz barát kihasznál,
Az óvatosság jobb az olcsó vigasznál.
Az idő nagy, lépésekben halad,
Fogd le a lábát és ne hagyd magad.


Refrén:
Takard el a szemed, jobb neked a vakság,
Ne is tudd meg soha mi a nagy igazság.
Én is keresem a jót, minden egyes rosszban,
De hiába is kapaszkodunk süllyedünk a koszban.
Hazugok a barátok, megcsalnak a szerelmek,
Ha gyenge vagy és erőtlen, rossz irányba terelnek.
Árván élő gyermekek, falhoz vágott csecsemők,
Halott sikolyoktól hangosak a temetők.

Én hiába is szeretlek, hiába is szeretnélek,
Hiába vagy fontos, hiába is keresnélek,
Szomorúnak néznek, mikor a múltammal játszom.
Háttal állok a jövőmnek és magányosnak látszom.
Talán az is vagyok, jól látod ezt is,
Elemészt egy történet, mint sok embert a pestis.
Budapest is már gépektől hemzseg,
Nincsen gyógyír erre, sót szórnak a sebre.
Azért, hogy marjon,nem lesz érte pardon
Csak fájjon és égessen, örökké tartson.
Öncélúnak születtél, nem is maradsz tisztán,
De nem kell félned neked sem, rajta vagy a listán.
Elfáradt a testem, a lelkem is már rongyos,
Elhagytak az álbarátok, nem voltam oly fontos.
Kinek családtagját nem fedi még sírhalom,
Az nem tudja, nem érzi mi is az a fájdalom.

Refrén:
Takard el a szemed, jobb neked a vakság,
Ne is tudd meg soha mi a nagy igazság.
Én is keresem a jót, minden egyes rosszban,
De hiába is kapaszkodunk süllyedünk a koszban.
Hazugok a barátok, megcsalnak a szerelmek,
Ha gyenge vagy és erőtlen, rossz irányba terelnek.
Árván élő gyermekek, falhoz vágott csecsemők,
Halott sikolyoktól hangosak a temetők.

Ez csak a valóság, ez nem a mennyország.


Refrén:
Takard el a szemed, jobb neked a vakság,
Ne is tudd meg soha mi a nagy igazság.
Én is keresem a jót, minden egyes rosszban,
De hiába is kapaszkodunk süllyedünk a koszban.
Hazugok a barátok, megcsalnak a szerelmek,
Ha gyenge vagy és erőtlen, rossz irányba terelnek.
Árván élő gyermekek, falhoz vágott csecsemők,
Halott sikolyoktól hangosak a temetők.