Olvasók a zŰrben - Rossztól a Jóig

(Stek)

Egy világ omlik össze,
mikor egy másik felkel,
bennem, nem szükséges,
de nagyon fontos rendszer

ez
egy olyan srác számára,
aki elérte hogy nappal,
ne gondoljon az álmára!

csak menjen tovább két lábon,
ne is nézzen vissza már,
hite még itt marad,
de agya most már kitalál,

egy útvesztő az egész,
keze mégis úgy meséli,
hogy egyenes és jó volt,
mégis fülét szavam sérti

hogy

hajnalban a napsugár,
úgy köszönt be reggel,
hogy elnyomja a mocskot,
tested mégsem erre kel fel,

hanem csókjára, hangjára,
testét tartó szárnyára,
ami te vagy és nem viccből,
lettél kobakjának párnája

látod várnál ha,
felfognád azt ésszel, hogy
nem a tested voltam,
hanem húsodban a méregfog

és könyörögnék neked
megfognám a kezed,
és két szemedbe mondanám,
veled többé nem vétkezek

mert az én helyem az máshol van,
talán még egy pár sorban,
talán még egy pár hölgyben
kiknek szívét megtörtem

nem úgy mint a tiéd,
kinek lelkét ápoltam,
kinek száját csókoltam,
és aki miatt elkárhoztam

hozzád szólok,
torzult ráncos harcosom
orvul támad majd a fény,
egy sötét ködös alkonyon

bevallom, hogy vírus vagy,
és védekeznék ellened,
ha ismerném az ellenszert,
de ezt nem kéne sejtened,

és olyan vagy nekem
mint a kis tövis a rózsákon,
megszúrsz és nem engedsz el
ezzel tartasz pórázon

csak tudd azt hogy szeretlek
és kitartok melletted,
pedig ellened vagyok,
hiszen mindenem elvetted!!!


(Bati)

nem maradt itt semmi,
csak a kavalkád itt legbelül
felemészt teljesen,
úgy érzem, nincs ki megbecsül

nekem nem kell más keze
a vonásaid rajtam
nekem nem kell más csókja
az agyam távol tartja

az összes próbát kiállja
mert húz a te mágnesed,
szétszakadok úgy érzem..
végleg átestem...

a másik oldalra
amit te nem ismersz,
egy halott naplója,
amit te pecsételsz

habzó szájjal fetrengek,
kifoglak törölni!
nem érdemled szép szavam,
el kellene fordulni..

de hiába futok,
a szívem szeme rajtad..
mindenhonnan meglát,
gondolataimba rak..

nehéz most minden;
a levegő, a puszta lét
egy labirintusban vagyok,
és nincsen aki megvéd

csak bolyongok és nem értem...
tényleg nem értem...
magányomban iszok
vigasztalás képen

vállamra teszem kezeim
én állok magam mellett,
kívülről már láttam ilyet;
de akkor nem kellett

akkor nem kellet
minden kínját érezni
akkor nem kellet
a saját bőröm félteni

most nincsen itt a jó barát
ki elcipel a vállán,
ki megértené mi van bennem,
s tartaná a fáklyát

sötét van, sötét volt
nem vettem észre
megoldom egyedül,
még nincs a pohár tele

igen elindulok,
igen újra el...
leporlom a dzsekimet,
és a vándor útra kel

történt egyszer ilyen is
ezt is megéltem,
nem hittem a rosszban,
én csak mindig meséltem

várni azt a pillanatot,
amit semmiképp
nem akarsz megélni,
mégis félrelép

mégis meglep,
ami mindennap a fejedben..
kószálgat a gondolat,
könycsepp a szemedben..

értéktelen halandzsa,
egyszer mindennek vége,
csak szép álom volt..
nemlett belém vésve..

mégis hagyott egy sebet,
felfordulnak a napszakok
érzem hogy vérzek,
nem emlékezni -nemtudok..


(Stek)
a szemed csukva tartom
hogy ne lásd meg a mi itt folyik
hogy ne lássák meg mit teszek
a jóban hívő hit prolik

és tisztelem jelenként,
úgy mondom el az imámat,
hogy megértsd mi a szépség,
az ölelés és imádat

te törvény szegő némber,
beléd rejtem testemet,
és feltartom az égbe,
sárral összemocskolt lelkedet

és tiszta lesz a folyó,
tiszta lesz a part is
nekem szennyes lesz a világ,
ahol egy fa bot lesz a karnis

bár csak tudnád,
miért vagyok gondterhelt,
hogy vágyad legfőbb nyomában
a szavam lesz mit ott termett,

de vágyakra már nincs idő
már így is sok a jóbol,
hazug vakok látnak
hangok úsznak ki a tóból,

sértő minden mozdulat,
mit ölelésként pótoltak,
és sértő mint csók,
amit ma már csóknak csúfolnak

egy könnyes világ kölykeként,
hívom majd a csodámat,
ki mellettem van jóban,
és a rosszba csak ő dorgálhat,

váll a vállhoz
bízom még a esőben
hogy elmossa a piszkot,
és a víztől lesz majd felhőtlen

a tenger kék tekintet
ami emlékeztet arra majd,
hogy igaz minden ember,
aki a rossz helyett jóra hajt!