Lakat - A titkok őrzője - Megtestesülve

Szeme, csiszolatlan zafírként csillan,

A rosszkedvem általa azonnal elillan.

S elég egy véletlen, egy lopott pillanat,

És utána a szív mozdulatlan marad.



Ajkai, mint esőcsepp a friss harangvirágon,

S ha csókol, a legboldogabb vagyok a világon.

Ha arcomat a két kezébe fogja,

Új életet ad minden egyes csókja.



Én magam sem tudom rá hogyan leltem,

Nem hiszem máig, hogy megérdemeltem.

De életem mostantól másról szól majd,

Csak boldogság, az mi belül hajt.



Csak az, hogy úrnőmmé válhasson bennem,

S ne bánja meg soha, hogy észrevett engem.

És kapjak a testéből egy picike szeletet,

Hogy megmutathassam, hogy én hogy szeretek.



S nekem is jár talán egy kis boldogság darab,

Máig emlékszem, ahogy éhesen a nyakamba harap.

Ahogy szemében őrjítő lángok születtek,

S az addigi bűneim most fegyverré lettek.



Tűzgömbbé változik a romantikus este,

S még látom, ahogy felém kígyózik a teste.

De már érzem rég, hogy egy új világba vagyok,

Ajkain forrongó ambrózia ragyog.



Függök is tőle élet s halál között,

Testembe különös ritmus költözött.

Akkora erővel, mi azonnal meggyőz.

Pedig sosem hittem, hogy bárki is legyőz.