Lakat - A titkok őrzője - Kihalásra ítélve

Én látom, amit csak néz a sok vak,

Mert engem nem sértnek a szavak.

És míg ők sodortatják magukat az árral,

Én nem úszom együtt a sok szamárral.



Sokan hiszik, hogy ismernek engem,

Nevetve törnek hát pálcát felettem.

S van köztük pár, aki ennél is többet mer,

Provokálgat, pedig kicsit sem ismer.



És azt hiteti el mindegyik magával,

Kést döfhet belém mindegyik szavával.

Használják csak és alázzák a nőket,

A távolság azt hiszik, megvédi őket.



De elillan hírtelen a nagy vígasság,

Ha lesújt rájuk a kíméletlen igazság.

S én élvezni fogom már nem is vitás

Hisz távol áll tőlem a lojalitás.



Miért is csinálom, mindezt miért teszem,

Azt hiszem, azért mert helyén van az eszem.

Persze tudom én jól, hogy viszonyítás csupán

Kit miért ver olykor, az életet kupán.



Ha azonban az élet lusta megtenni,

Valaki másnak kell cselekedni.

S mivel a szemétség rég kifárasztott,

A világ sorsa erre engem kiválasztott.



S hiába is imádkoznak ezekért a papok,

Ha hülyeséget csinálnak, rájuk lecsapok.

Hiába támadnak, bárhova bújnak el,

Űzött vadakként hullnak el.