Lakat - A titkok őrzője - Testből test - Anyák napja

Dideregve takart be a jeges szél,

A szívemben az emléke máig is él.

Amikor deresre fagyott az arcom,

Jobban fájt, mint, bármelyik kudarcom.



Tél volt s a mínuszok közé dobtak,

Vertek csak miközben megloptak.

Könnyben fürdött minden éjjelem,

Mert a saját anyám tette ezt velem.



Emlékszem pedig csak 10 éves voltam,

Hogyha megvert én magam okoltam.

A végén pedig már sírni sem mertem,

Áldozat voltam, nem ezt érdemeltem.



De mit tudhat erről egy 10 éves gyerek,

Kire sötétből lesnek a gyilkos fegyverek.

Kit naponta vernek, amivel csak érik,

S a vacsora idejét stopperrel mérik.



Én sokáig hittem, hogy így van ez jól,

Hogy számomra minden a verésről szól.

Vertek, ha jó voltam, vertek, ha rossz,

Azt mondták én vagyok a legnagyobb gonosz.



S a vége felé már elhittem rendesen,

Csak, hogy másokban kár ne essen.

Mert anyám szerint a bűneim nagyok,

És csak egy kolonc, egy élősködő vagyok.



Mivel számomra Ő volt az Isten,

Elhittem, hogy nálam rosszabb nincsen.

Elhittem, mert ösztönből bíztam benne,

Miért lenne, pont Ő ki ne szeretne.



Pár év múlva viszont megváltozott minden,

Megtudtam mi az mit én szeretetnek hittem.

Megmutatták, hogy állhat másból is egy nap,

Mint, hogy az ember nadrágszíjjal kap.



A méltóságomat is érte sutba dobtam,

Zuhogó esőben az utcán virrasztottam.

És reszketve, átázva vártam a reggelt,

Míg másokat az anyjuk csókkal kelt.



Nem értem máig miért volt mostoha,

Nem dicsért meg s nem is ölelt soha.

Szemei hidegen meredtek csak rám,

Rezzenéstelen arccal törte be a szám.



Azután, mint, ki ekkor tett nagyot

A vérző sebeimmel magamra hagyott.

Emiatt lett belőlem az, ami most vagyok,

Szememben az indulat hát emiatt ragyog.



A legnagyobb bűnével az óta sem szembesült,

Súlyos hiba volt az: hogy megszült!