Kárpátia - Legenda

Egy szegény, szú ette, zsúp fedelű házban
Hó-hullató, titkos, téli éjszakában
Ült egy sápadt asszony, álmodozó szemmel
Az ujja közt orsó, a guzsalyán kender

Mint két rózsabimbó,az öreg nő mellett
Úgy játszik előtte két viruló gyermek

Kedvderítő vendég nem járja a házat
Két látogatója a gond meg a bánat
Mégis mikor leszáll a csillagos este
Gyermekek szoknyáját húzkodják esengve

Szívük a Szent Anna-tó partján barangol
Mondjon mesét, kérjük, édesanyánk arról

Szegény asszony szeme belevész az éjbe
Perdül a rokkája,suhan a meséje
Fehér gyopár szegte nagy hegyek tetején
Élt két irigy testvér, bús váruk rejtekén

Egy idegen úrnak arra vitt az útja
Szín-arany hintóját hat paripa húzta

Az egyik testvérhez betért vendégségbe
Aki a hintóra szemét rávetette
Hét falut is ígért,de sehogy sem kapta
Elő még egy hordó, verjük azt is csapra

Hanem akkor játszunk, döntsenek a kockák
S így nyerte el tőle aranyos hintóját

Reggeli napfénynél testvéréhez hajtott
Kiből az irigység e szókat hallatott:
Megmutatom majd én néked holnap reggel
Mikor fényes hintóm szép álmodból felver

Drága ékkövekkel színültig rakatta
tizenkét szűz leányt elébe fogatta

Húzzák a leányok,majd belé szakadnak
De csak nem mozdul az semmilyen parancsnak
Végig csap az ostor egy Anna nevű lányon
Nem egyszer, nem kétszer, ki tudja vagy hányszor

Tűrt amíg tűrhetett jámbor nép módjára
Míg nagy keservében szóra nyílt a szája

Nyeljen el a föld hát mindünket itt nyomban
Ekkor már szemében különös láng lobban
Átkozza azt is, ki világra hozta őt
Láss csodát, nyílt a hegy és a vár összedőlt

Maga alá gyűrt az embert, kincset, házat
S helyében csillogó, víztükrű tó támadt

Ezüst csíkban porzik a víznek smaragdja
Hol tizenkét hattyú úszik ki a partra
Mind a tizenkettő szép lánnyá változik
Csak az Anna marad s holtig imádkozik