Vad Fruttik - Boroskóla dalokhu video

Fénystopposok
Előadó: Vad Fruttik
Album: Fénystopposok
Megjelenés: 2010
Hossz: 00.03.33
Szövegírók: Likó Marcell
Győrffy Gyula
Kerekes Gergely
Hock Zoltán
Hock Attila
Zeneszerzők: Keressük a zeneszerzőt!
Kiadó: Megadó Kiadó
Stílus: Keressük!
Címkék: Keressük!
Megtekintve: Ma 4, összesen 34247 alkalommal

Beküldő

Akela88

Akela88

Pontszám: 92

Dalszöveg

Szállnak az égen a súlytalan sörösüvegek.
Imbolyogva hazafelé sietek.
Parázs a számban, pedig én nem cigizem.
Kiöblítettem az emlékezetem.

Pillepalackos vörösért mentem a boltba.
Kólával keverve repít a Holdra.
A csillagoknak is énekeltem pár számot.
Jött egy koncert és pezsgőt ittak a lányok.

A térdemen ül, a melle a kezembe simul.
Ha a gatyámba élvezek, hogy mondom latinul?
Táncba hívnak, s az alkohol vezet.
Visszafelé jön a mámor, térdepelek.

Hazamegyünk majd az első busszal,
addig mulatunk, míg bírjuk szusszal.
A kevés pénzt is úgy szórjuk el,
mint a királyok, mikor költeni kell.
Napsütésben, nem az árnyékban élünk
Nem teázgatunk, nem üldögélünk.
Megríkat minket egy szomorú szám.
Sose halunk meg vagy inkább csak ritkán.

Hazamegyünk majd az első busszal,
addig mulatunk, míg bírjuk szusszal.
A kevés pénzt is úgy szórjuk el,
mint a királyok, mikor költeni kell.
Napsütésben, nem az árnyékban élünk
Nem teázgatunk, nem üldögélünk.
Megríkat minket egy szomorú szám.
Sose halunk meg vagy inkább csak ritkán.
 
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább