Kaláka - Szerepcsere

Arcképem pénzen nem ragyog.
Mátyás, a király nem vagyok.
Parasztnak nem öltözhetek,
viskóba nem költözhetek.

Ezért királynak öltözöm,
s magamra öltve köntösöm,
magas Budáraköltözöm.

De ott nem néznek királynak,
várkapu elé kivágnak.
Paraszt ballag arrafelé,
mélyen néz az orra elé.
Odalép hozzám e paraszt -
az orra megnőtt egy araszt.
Azt kérdi: "Ki bántott, király?"
Igéri: mellettem kiáll.

És belöki a várkaput,
kilenc kamarás odafut.
Előtte mélyen hódolnak,
aranykupákért lódulnak.
Kínálják: "Felségünk, igyál!
Igyál, te álruhás király!"

Én meg, mint koronás tulok,
tátom a számat, bámulok.
Fölfogom: előttem ki áll?
Parasztruhában a király!
Parasztnak öltözött megint,
pirulok, de ő csak legyint.

-Ne pirulj, barátom, örülj,
váramba beljebbre kerülj!
Fejedet nem veszem, ne félj!
Hallgatlak: magadról mesélj!

-Felséges uram, királyom!
Minden próbádat kiállom!
Könyörgöm, nekem megbocsáss,
énbennem királyt, jaj, ne láss!
Paraszt vagyok, nevem János.
Lakóhelyem nem e város.
Köntösöm csupán álruha.
Remélem, nem dől rám Buda.

-Ugyan, János, ne légy dőre!
Reád Buda miért dőlne?!
Igazságos vagyok, tudod.
Azt ígértem: nem lesz bajod.
Nincs helye semmi aggálynak,
joggal öltöztél királynak.
Királyként voltam én paraszt,
te is azt tetted, majdnem azt:
parasztként voltál álkirály,
ezért most leszel alkirály.
Én pedig leszek alparaszt -
nem teszünk mást, csak ugyanazt.
Mert azt te is tudod, János,
Mátyás király igazságos!