Máté Ottília - Monti csárdás - szöveg -

Monti csárdás
Szívem ne félj, ha lassan közelít a tél, Az élet álom és majd egyszer úgy is véget ér.
Szép volt a nyár, de róla lemondani kár, Hisz annyi szépség vár, még életünk során.
Száz nyár, mint gyertya könnyen lobban el, és fák tövén már őszi lomb hever.
Mért vársz? Jöjj hát!
Hát járjunk táncot, amíg lehet, Míg az ember élni tudja az életet.
Félre bú és félre bánat, csókot lopni kell a lánynak,
Minden este mindahánynak, amíg szeret.
A jó bor sokszor fejünkbe száll, néha még a két szemünk is keresztbe áll.
Szép a párom, jó a nóta, zeng a csárdás hajnal óta,
Szívünk felett ott a rózsa, ahogy dukál.

/:Fenn az égen még a hold is visszainteget,
Lent a házak ablakában csókot intenek.
Pezsdül, még a vér szívünkben,
Huncut végű két szemünkben s higgyük el,
Hogy életünkben csak jó jöhet.:/

Jöjj hát és el ne menjél csókos ifjúság, míg lenn a fényben, nyílik száz virág.
Jöjj hát és végy karodba szép szerelmesem, őrizd az álmom, hogy mindig így legyen.
Így lesz ebből boldogság, egyszer tán majd házasság, minden jó, ha jó a vége estelente kéz a kézben higgyük el, hogy szebb a nagyvilág.
Hát igyunk pajtás (járjunk táncot), amíg lehet, Míg az ember élni tudja az életet.
Félre bú és félre bánat, csókot lopni kell a lánynak,
Minden este mindahánynak, amíg szeret.
A jó bor sokszor fejünkbe száll, néha még a két szemünk is keresztbe áll.
Szép a párom, jó a nóta, zeng a csárdás hajnal óta, míg a szívünk egy ütemre jár!