Budapest Bár - A vén cigány

Zölderdő mélyén, kispatak szélén, párjával él egy öreg cigány.
Vén öreg ember nótája nem kell, nem kell a nótája senkinek se már.
Szép tavasz járja, zöld a fa ága kisgalamb vígan turbékol a fán.
Ősz feje kábul szíve kitárul s párjához így szól a vén cigány.

Hol van a hegedűm párom, tavasszal minden vidám,
Városba elmegyek máma, én az öreg cigány.
Egyszer még had muzsikáljak, szívemből úgy igazán,
Szeretném elmuzsikálni,hogy él még a vén cigány,
Öreg cigány a vén cigány.

És a vén ember elteper csendben, hóna alatt a kopott hegedű.
Alig bír járni lábain állni, de szívében mégis ott él a derű.
Városba érve, fáradtan lép be egy csillogó fényes terem ajtaján,
Vére fellobban szíve megdobban, s középre tipeg az öreg cigány.

Nagyságos uraim kérem, nem tudom ismernek-e még,
Könyörgöm de sokat húztam, valaha régesrég,
Egyszer még had muzsikáljak, szívemből úgy igazán,
Szeretném elmuzsikálni,hogy él még a vén cigány,
Öreg cigány, a vén cigány.

Csend lett egy percig, így szól az egyik, jóuraim ma mulatunk ugye?
Nyissanak ajtót ezt a vén rajkót látni szeretném, repülni tud-e?
Ugrik a pincér, pénzt kap a viccért, nyitva az ajtó, kész a hatás,
Jó öreg párja már halva találja, beszól az anyó, urak, jó mulatást!

Nem muzsikál sohasem már, csendes lett már a vén cigány.
Erdőban alussza álmát, vadgalamb búg a fán.
Öreg vén anyóka sírját, virággal diszíti már,
Vadgalamb sírva dalolja,hogy élt egyszer egy cigány,
Öreg cigány, a vén cigány.