Sasvári Sándor - Az éj zenéje

Árnyék száll ránk,
vaksötét az éjjel,
eltölt mégis százezernyi képpel.
Képzeleted felgyúl és új utakra indul...

Selymes, gyengéd, éjjel minden lágyabb
érezd, kérdezd, sejti minden vágyad
nappal nincs varázs, fordulj el tőle, hogy lásd
hideg fényében a lélek nem zenél.
De bűvös hangján szól hozzád az éj.

Hát csak jöjj, hunyd le két szemed és álmot látsz,
semmivé lesz, mi önmagadba zárt.
Indulj hát, és a lelked égig száll,
ahol most jársz még soha nem jártál.

Tisztán, halkan megszólít az éjjel,
hallgasd, érezd átfog biztos kézzel,
tompa félhomály lágyan bűvkörébe zár,
mint a tenger, olyan sötét olyan mély.
Most bársony hangján szól hozzád az éj.

Készülj fel, mert egy furcsa új világ hív most,
többé már semmi nem lesz az, mi volt.
Lelked mélyén egy hang sürgetve szól,
hallgass rá, hiszen hozzám tartozol.

Kábít, csábít, vonzó édes mámor,
ízlelj álmodj, földöntúli álmot,
bízd csak rá magad,
szárnyat bont és elragad
titkos erőt ad, hogy senkitől se félj
az én zenémmel szól hozzád az éj.

Énekelj, s a művem szárnyra kél.
Segíts, akkor megszólal az éj.