Szenes Iván - A torta

A dolgomból hazafelé mentem,
Csendes hétköznapi délután,
A kapuban ketten vártak engem,
A hatesztendős, szőke Sanyikám
És Pumi, a kutya
Legott ugatott.
Ő az egyetlen élőlény,
Persze rajtam kívül,
Aki felett
Sanyi
Uralkodott.
E pompás díszkísérettel
Küzdöttem meg a három emelettel,
Mert a lift,
Mint rendesen
Nem működött ma sem.
Sanyi az úton már közölte,
Apu telefonált,
Hogy később jön haza,
Mert átszervezik a gyárt.
A kis lurkó mindig mosolygott,
Akár csak az apja,
Akinek épp m van a nevenapja.
Mivel a tortát Sanyika szereti,
Nem volt vita nálunk,
Eldöntöttük, hogy Apu névnapjára
Tortát csinálunk.
Sanyika a kutya szőrét cirógatva nevetett,
Hogyha csokitortát csinálsz, ne félj Anyu, segítek.
Nagy szemeket meresztett,
Míg olvastam a receptet.
Sürgött-forgott,
Gyomra korgott,
Mondtam, fiam maradj kicsit veszteg,
Mert most sütni kezdek.
Először egy tepsit veszek és azt zsírral kikenem,
Majd a zsírból kis fiacskám kezecskéjét kiveszem,
Előveszek másik tepsit,
S kikenem a fenekét,
Aztán meg…(nem olvasható!)
Felnyitom a rádiót, mert zene mellett sütni jó,
Tudományos előadás; miről álmodik a ló,
Lezárom a rádiót, a tojáshabot kiverem,
Majd a zsírból Sanyikám kis kezecskéit kiveszem.
Aztán veszek újabb tepsit, pont a harmadikat már,
Jól kikenem s beleröpül Pityuka, a papagáj.
Fogom - és úgy zsíros tollal - kalitkába beteszem,
Majd a zsírból Sanyikám kis kezecskéit kiveszem.
Újabb tepsi, negyedik már – ha helyesen számolom,
Majd bemegyek a szobába, mert épp szól a telefon.
Amíg a telefonhoz lelkierőt merítek,
Sanyi harsog a konyhából, ne félj Anyu, segítek!
Mama kéri izgatottan fogorvosom lakcímét,
Veszem hát a szemüvegem s mondom Baross utca hét.
Mama aztán elnézést kér, mondom nincs baj, édesem,
Majd a zsírból Sanyikám kis kezecskéit kiveszem.
Rakoncátlan ez a gyerek, akár csak az apja,
Akinek a mai napon van a nevenapja.
Veszek hát egy újabb tepsit, ez már épp az ötödik,
S megnézem a gázrezsómat, hátha éppen működik.
Ámde közben rezsóm csapját leszerelte gyermekem,
Félórába kerül, míg a tepsi mélyén meglelem.
Veszek hát egy újabb tepsit, zsírral azt is kikenem,
Rákiáltok Sanyikára, ne segíts már gyermekem!
Aztán veszem Sanyikát, mert idegem már kimerült,
Mikor pont a tepsibe, a hatodikba beleült.
Becipelem a szobába, ott tán nyugton marad ő,
Azután a hetes számú tepsit veszem már elő.
Teszek bele vajat, lisztet, tojást, cukrot – ami kell,
Pumi kutyám bőszen ugat, miért nem veszem ölbe fel!
Pongyolámat ráncigálja, míg a tepsi leesik,
Aztán szépen kiszedem a kulimájszból a Pumit,
Aztán veszek újabb tepsit – ez már pont a nyolcadik,
Majd az ajtó kivágódik, Sanyikám van újra itt!
Átesik a Pumin, aztán bőg: a Pumi meg vonít.
Én a tepsit földre ejtem, s minden újra szétfolyik,
Ekkor már a konyha felett a mennyország beborul,
Ugyanis a stelázsi egy döntő percben leborul,
Csokoládé, csalamádé, napolaj, és teavaj,
Keveredik-kavarodik Sanyival és Pumival,
Ekkor belép a férjem, és vita nélkül elcsúszik,
A megrémült papagáj az életétől búcsúzik.
Itt a világ vége, fújja s ráugrik az ecsetre.
Az ecet meg rácsurog a bűnös tortareceptre,
Földön hever a Sanyika, valamint az apja,
Akinek, mint elmondottam ma van nevenapja.
Mi történt itt, kérdi férjem, Sanyi szól helyettem,
„Anyu neked tortát sütött én meg segítettem!”