Szenes Iván - Szerelem dalban elbeszélve

1. sz. Emlékszel még…

A történet, amit most mondok,
Utolsó szóig mind való,
Oly gyakran megtörtént a múltban,
Hogy furcsának sem mondható.
Az életben a nagyravágyás
Nem célszerű és sose jó,
Ezt bizonyítja miképp járt a
Vidám édes
És húszéves
Aranyszőke Anikó.

2. sz. Anikó…

A lány egy csokoládégyárban,
Mint csomagoló dolgozott,
Hol fényes sztaniol ruhácskában,
Sorakoztak a bonbonok.
A kollektív fizetést kapta,
Ő is, mint a többiek,
És ebből nem telt nerc bundára,
Neki se, mint a többinek.
De mert a nerc bunda a boldogsághoz
Szükségesnek nem mondható,
Végeredményben boldog volt,
A vidám, édes és húszéves
Aranyszőke Anikó.

3. sz. A haja szőke volt…

Az édesanyjával lakott,
Akire mindig hallgatott,
A szeretett fénye ragyogott
Fiatal életére
És vidáman ébredt reggelenként
Az ébresztő zenére.


4. sz. Kora reggel…

Anikónak egy hibája volt?
Sok bűnösen rossz slágert dalolt.
„Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány,
Hogy jön egy királyfi tán, hófehér paripán.”
És ehhez hasonló sorok
Szívébe oltották a mérget.
S elég naiv volt még ahhoz,
Hogy elhiggye az operettmeséket.
Pénze kevés volt, gondja sok,
Sok ponyvaregényt olvasott,
A grófról meg a varrólányról,
Kik szeretik egymást komolyan,
Persze házasság a regény vége
Egymáséi lesznek boldogan.
Vezérigazgató és a titkárnője,
A bankár és az árvalány,
„Mesék az írógépről”