Zöld Gomb - Metro

Nem láthatom már a hajnal fényeit,
sötétben élek,
tizenötezer lépcső és sok ezer rohanó ember
ez az életem.
Neonlámpafény,
mögötte vaksötét
s nem tudom látom-e még a napkeltét
Céltalan versenyfutás az életem
menekülve előre,
míg a lépcsők visznek a mélybe a nyugalom hangja hív.
Mi kísér engem el?
Gond és félelem,
üres a lélek mint minden körülöttem
Nem tudom azt se, hogy lesz-e még holnap,
fagyos karjába ölel a tél,
egy acélszív uralja a lelket,
az emberi gép már bennem is él.
Az éjjel is kínokkal vár, ha ránk borul,
belép a szívbe
és csak félelmet látsz, ahogy végignézel
az úton merre járt.
Robotok vagyunk mind,
álruhás rabszolgák,
a városunk utolsó könnye is megfagyott
már!

Egy néma kiáltás áttör az éjen,
megáll a csend is hogy odafigyeljen.
A kövek közt, a földön, a porban
megszületik egy apró kis virág.
Egy néma kiáltás áttör az éjen,
megáll a csend is hogy odafigyeljen.
A kövek közt, a földön, a porban
megszületik egy másik új világ.
közjáték
Egy néma kiáltás áttör az éjen,
megáll a csend is hogy odafigyeljen.
A kövek közt, a földön, a porban
megszületik egy apró kis virág.
Egy néma kiáltás áttör az éjen,
megáll a csend is hogy odafigyeljen.
A kövek közt, a földön, a porban
megszületik egy másik …
új világ.