Vidámpark - Dal, tábortűzhöz

Nekem nem tetszett még így villamos zaj
sem részeg óbégatás az éjjel-nappali előtt
s még liftajtó sem tetszett így nekem
főleg, mikor a hetediken
állt meg, s kitártam
az ajtót, meg a szívem
belefért egészen, mert embert én még
így nem szerettem, kilincs volt a kézben
na meg bilincs az észen
ami ott szorít azóta is.

Pedig kezdetben a nevét sem tudtam
leírni rendesen
most meg nem fogom, mert nem bírom kibírni
a hiányt, és kihányt reggeliket nézegetek
a gyomrom sem bírja már az élvezetet
a többiről most inkább nem is beszélek
maradjunk annyiban, hogy nagyon veszélyes harcosok
meccselnek a fejemben, de egyik sem bántja őt, igaz,
hogy miért is bántanák?

Mert csak félig-meddig teszem a dolgom,
és megpróbálok nem rá folyton
gondolni e zűrzavarban
és kincset lelni az őszi avarban
de tudom, hogy kincsem nekem már nincsen
se emberem, aki rendre intsen
hogy tartsam magamtól távol
és ne csináljak már segget a számból.

Nekem tetszett még így piros pohár
bocsánat, bögre, mert az övé volt, nem tudok már
menekülni, elszaladni, leválni, elszakadni
gyenge vagyok: lássátok, feleim
ahogyan őt láttam, mikor reggel ébredt
aztán ahogy a teájába mézet csepegtetett
de az is lehet, hogy néha nem
már nem emlékszem rendesen.