Cseh Tamás - Horda

Mink vagyunk a Horda,
mink vagyunk a Horda.
Száll a puszta porja
bele patanyomba.
Mink vagyunk a, mink vagyunk az
erre járó szemenszedett horda.
Mink vagyunk a, mink vagyunk a
szél kavarta fajta puszta porja.
Puszta fajta porja.
Puszta fajta porja.
Puszta fajta porja.

Iga, kaloda, korda,
nyűg, istráng, hám, csorda,
pányva, béklyó, szolga.
Mink vagyunk a, mink vagyunk a
belenyomva patanyomba porja.
Mink vagyunk a, mink vagyunk a
belenyomva patanyomba porja.
Szolga csorda horda.
Szolga csorda horda.
Szolga csorda horda.
Szolga csorda horda.

Ecsédit lekapta egy tatár a tevéről, maga elé rántotta a nyeregből,
és fokhagymaszagú lehelettel borzasztotta.
Aztán karikák Ecsédinek, fényes gömbök a szem előtt,
köhögés a porfelhőben, majd hirtelen csend lett.
Ájult, puha némaság, mint a negyvenéves álomban hajdanán.

Amikor Ecsédi ismételten felocsúdott, látta, hogy a tatárok már
lemozdonyoztak.
Egyesek kardjukra dőlve bóbiskolnak, kápát igazítanak,jellegzetes ugató
hangjukon jót nevetnek, és az a tatár, aki előtt Ecsédi ült, a nyeregben
(ez maga a kán volt) kezében egy költő zengő koponyája, néha kortyolt
belőle egy kis velőt, és közben kamerába néz, aranyfogsorral nevet,
és arról nyilatkozik a BBC-nek, és egyéb nyugati újságíróknak hogy:
- Az egész csak ijesztgetés volt, ők jó fiúk.
Ez egy népszokás, folklórbemutató.
És késsel metszett szemével bele is kacsintott egy osztrák kamerába.
Még azt is nyilatkozta a tatár kán, hogy:
- Mindenki azt mondja, ugye, hogy mi tatárok így, meg úgy, hogy bűnösök
vagyunk (a tolmács az fordított). Na de ez ma már népi játék, és mér baj
az, hogy ugye mi tatárok, nem ismerjük a keresztény bűntudatot.

És ekkor a kán háta mögül, a ló fartól kihajolt egy kicsi szőke fej deréktájon,
és odasziszegett Ecsédinek (aki ugye a ló nyakán ült, mint zsákmány) hogy:
- Bácsi kérem! Bácsi kérem! Elrabolt keresztény hajadon vagyok, kilencedik
hónapos terhes, mindenórás.
- Állj! - ordította Ecsédi a kamerába, olyan hangon, hogy a kán is abbahagyta
a nyilatkozatot.
- Itt kérem - mondta Ecsédi hibátlan angolsággal hátramutatva - egy elrabolt
leány is van!
Lawrence rúgtatott elő a tevéjével a tömegből, a kán mellé léptetett,
és mivel szívből kedvelte az elmaradott népeket, és kitűnően is merte a TV
médiumtermészetét, hibátlan tatár nyelvjárásban a következőket súgta a
kán szőrös fülébe, hogy:
- Ide figyelj, te kán. Ha most itt az egész világ megtudja, hogy te kislányokat
izélgetsz, akkor itt békefenntartó-megtorló akció lesz, és stande-pityere.
(Ezt is mondta Lawrence, stande-pityere, ami tatárul úgy hangzik: uhalu mama me).
Akkor gazdasági szankciókkal sújtja a művelt világ a tatárokat. Úgy vigyázz!
Ezt a műsort most itt szenátorok is látják, és ha belőled két hét múlva
bankigazgató lenne - márpedig az leszel, ha itt sikerül a szerkezetváltás - akkor
akkor majd mit kezdesz ezzel a folttal a múltadban. He?
A kán bólintott, hogy értette, a kamerák felé fordult, aranyfogsorral mosolygott,
aztán maga elé rántotta Tímeát (a mellvértje ölelte őt is, meg Ecsédit is), és
azt nyilatkozta a művelt világnak, hogy:
- Nem vagyok én komitácsi barbár, kommunista bitang, sem hegylakó párttitkár.
Ezt a két foglyot ezennel szabadon engedem.
Éljen New York! Éljen Rockefeller!

Óriási üdvrivalgás tört ki a piacon.
A virágárusok virággal, konfetti-esővel, és egyebekkel dobálták a kánt.
Egy angol tolmácsnő szájon csókolta nyelvesen.
Lerángatták a lováról és földobálták a levegőbe.
És közben a művelt világ magába fogadta a megtért barbárt, helyette
Tímea nyilatkozott az összes TV állomásnak, szatellitákon keresztül
mondta el az ő történetét.
Ez a történet, amely körülbelül másfél órán keresztül tartotta izgalomban
a világ közvéleményét, így kezdődött:
-Kedves Világ! Benda Tímea vagyok, fogaim épek, és még szűz voltam
egészen tavalyig. Tanyaasi lány vagyok, édesapámmal éltem a dél-magyar
határvidéken.
- My God! - fordult a kamerák felé Lawrence - Mint látják, terhes a picim!
- Kilenc hónappal ezelőtt - folytatta megrázó nyilatkozatát Tímea - édesapám
elhalálozott. Ekkor én a holttest mellől felállván a kúthoz mentem, hogy
vizében megnézzem arcomat. És megállapítottam, hogy szép vagyok,
hölgyeim és uraim.
Tanyánk a kereskedelmi utak kereszteződésénél épült a zöldhatáron.
- Na jó, de ki az apa? Goddam! - kiáltott fel Lawrence.

És ekkor az egész világ felszisszent.
Emberek hajoltak előre New Yorkban, Máltán és Grúziában,
karosszékeken, zsámolyokon és gyékényeken, afrikai putrikban.
Karóba húzottak biccentették előre a fejüket, hogy jobban lássák
a képernyőt.
Egy híresen nyugodt svéd ráordított a feleségére, hogy:
- Most ne pofázz! Tímea meg fogja mondani, ki az apa!

És másnap a világlapok így kommentálták az eseményt: