Zseby - Tűnj el

Elfeledtem mindent és jó volt úgy,aztán előtört minden ugyanúgy

felbukkantál mert vissza nyalt a fagyi,látod most te lettél a ratyi

már feledtelek és neked elő kellett jönnöd,meg kéne megint az életemből szöknöd

elköszönnöd,úgy mint régen,nem tiltalak vissza soha többé facen.

Miattad félek az érzelmektől,gyűlölök beszélni az érzelmekről

hiányzik az,hogy szeressenek,de nem tehetem meg,hogy szeresselek

rettegek és vágyom,hogy találjak valakit,aki a szívembe egy jó nagyot alakít

megszabadít tőled,a gondolattól,és a múltbéli kapcsolattól.



Padlóra küldtél,de látod felálltam,és az igazi énedre rátaláltam

nem bántam meg de kegyetlenül fájt,egyszer majd talán a szívem is megbocsájt

hisz én még nem tudok ezt kell szeretni,lehet,hogy jó volt a hátam mögött nevetni

csak feledni,akarom az érzelmet,amit neked nem kellett akkor érezned.

Pontokba szedhetném,hogy mit szeretek benned,azért a szívemet nem kellett volna elvenned

megváltoztam mert megváltoztattál,a szerelemben lehet elátkozhattál

mert rettegek attól ha gyengéden érzek,pedig az életben csak előre nézek.



Keresem,kutatom a lányt aki majd szeret,és a a múltbéli hibákon majd velem együtt nevet

aki elfeledteti az összetört szívem,harcolni fogok nehogy elveszítsem

megint kiírtam azt a mi fáj,többé nem hagyom,hogy hasson rám a bűbáj

megint feledlek és remélem ott maradsz,hogy lelkembe is megjöhessen végre már a tavasz...;)

„remélem,hogy többé el nem ragadsz...”