L.L. Junior - Miénk a tér

Refr.:

Elhagyatott már a régi tér, az üres hintákat fújja a szél,
Erre talán már a madár se jár, a padoknál többé senki se vár.
Gyermekkoromra emlékszem vissza, mintha a régi hang újra hívna,
Belülről hallom még ezt a zenét, üresen vagy árván, de ideköt a vér.

Rap:

A szívem veletek van utca gyerekek,
Kinnt állok a téren és nézlek titeket,
A Jóisten kísérje minden léptetek,
Ami bennem volt azt látom bennetek,
Emlékszem arra, ahogyan játszottunk,
Lehet, hogy bűnösök voltunk, de nem kárhoztunk,
Angyali szívvel rengeteg gyermek,
Őket mind mind az utca nevelte.
Nem volt Facebook, még nem volt internet,
Csak a nagyobbak adhattak intelmet,
És a kisebbik soha nem volt gizda,
Tisztelte őket és nem szólt vissza,
Volt aki önmagát, volt aki másokat temetett,
Drogokhoz nyúlt, vagy folyton verekedett,
Halott lett vagy börtöntöltelék,
Most értük is szól ez a költemény.
Én csak maradtam egyszerű merész zenész,
Aki kiírja magából mindazt, amit leélt,
Optimistán, tele álmokkal, mit sem törődve az átkokkal.
És ha te is úgy teszed, bízod az Istent,
Rájössz majd arra lehetetlen nincsen,
Utca gyerekből is válhat jó ember,
Az Úr az én váram, azé a fegyver.

Refr.:

Elhagyatott már a régi tér, az üres hintákat fújja a szél,
Erre talán már a madár se jár, a padoknál többé senki se vár.
Gyermekkoromra emlékszem vissza, mintha a régi hang újra hívna,
Belülről hallom még ezt a zenét, üresen vagy árván, de ideköt a vér.

Rap:

Nem volt soha miénk a tér,
Hogy ott legyünk nekünk csak eltűrték,
Szabadságra és szabad zenére vágytunk,
A rendet rendszerint áthágtuk.
Együtt voltunk, mindig ez volt a lényeg,
Érezted mennyien szeretnek téged,
Nem számított a hideg tél, a meleg nyár vagy eső,
Köztünk nem volt soha vesztes vagy nyerő.
Összetartó volt mindig a csapat,
Nem voltak közöttünk semmilyen falak,
Élni és élni hagyni volt a vágyunk,
Ha baj volt mi testvérként összezártunk.
Néha vad, néha érzékeny lelkek voltunk,
Szenvedélyesen csak szeretni akartunk,
Nyugtalanság, mely tombolt bennünk
Éreztük egyszer ez lesz a vesztünk.
Amikor énekeltünk úgy éreztük,
A bánatunkat együtt eltemetjük,
A kemény szíveken áthatol a dal,
Az előítéleteken vett diadal.
Mert csak nekünk ragyog a nap és az ég nekünk kékebb,
A barátságunk ennél nem lehet mélyebb,
Mindenegyes átélt pillanat, a szívemben örökké megmarad.

Refr.:

Elhagyatott már a régi tér, az üres hintákat fújja a szél,
Erre talán már a madár se jár, a padoknál többé senki se vár.
Gyermekkoromra emlékszem vissza, mintha a régi hang újra hívna,
Belülről hallom még ezt a zenét, üresen vagy árván, de ideköt a vér.