1956. Aki magyar... (musical) - Ezerkilencszázötvenhat, te csillag

Másnap, szerdán reggel, por, ágyúszó és szenvedés,
Mégis, mikor átvágtam a Hősök terén, mosolyognom kellett,
Mert nem állt többé szobor a csizmában.
Csütörtök, lázrózsák mindenki arcán,
Földvári már kedd este elesett a Rókus előtt,
Szemközt az iskola padlása, felfegyverzett gyerekek.
Péntek, még több vér, tankok a ligetnél,
Az ütegek torkolattüzeit nézem éjjel, és borzongok,
A szörnyű szépség most nálunk is megszületik hat nap,
A kénezett arcú halottak apró csokorral mellükön a járdán,
Köztársaság tér röplapok, szorongás, szemem előtt kis tétova szivárvány.
Ölelkezés az írószövetségben, mert csomagolnak, s indulnak haza,
Feltépett sínek és torlaszok, fölöttük a szabadság liliomillata.
Ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc és ötvenhat,
Egyszer minden száz évben talpra állunk kínzóink ellen,
De bármi történjék is, boldogság, hogy megértem.
És újra péntek, a Dunánál állunk,
A nap áttör füstön, ködön, talán sikerül minden,
S az alkonyat bíborbrokátja Zsuzska lenszőke haján.
És szombat, a hajnalban csupa reménység,
Estére tudni, nyakunkon a kés,
A keleti szemhatár mögött mocskos felhők,
Nyugatról álszent röfögés.
Mentünk a kétszázezerrel, nem bírnék több börtönt,
S ha nem is jön velem, Árpád óta bennem él az ország,
Minden völgyét, meg dombját ismerem,
Akkor is hazám, ha távol lesz tőlem,
Eddig sem ápolt, s ha más föld takar, mit számit az,
S mit számit, ha fiam majd „dad”-nek is szólít,
S nem lesz magyar.
Mi elmaradt, azt húsz, vagy száz év múlva
az ifjúságtól mind visszakapom,
Ők látják majd, hogy az előszobákban a kabátom még
ott lóg a fogason.
1956, sem emlék, sem múltam nem vagy, sem történelem,
De lényem egy kioperálhatatlan darabja, testrész,
Ki jöttél velem az irgalmatlan mindenségbe,
Hol a semmi vize zuhog a híd alatt, melynek nincs korlátja.
Életemnek te adtál értelmet, vad álmokat éjjelre,
És kedvet a szenvedéshez, meg örömet,
mindig te fogtál kézen, ha botladoztam, magasra emeltél, s nem engedted, hogy kifulladjak vénen.
1956, te csillag, a nehéz út oly könnyű volt veled,
Oly réges-régen sütsz fehér hajamra,
Ragyogj sokáig még sírom felett.