Echonald - Megtört lélek

Nem kell a fény, rám szállt egy átok,
Lesújt rám újra, ha nem vigyázok.
Bűnhődnöm kéne, mert nincs elég merszem,
Hogy felálljak, ismét a szemedbe nézzek.

Könyörtelen évek, nem kell több kényszer.
Engedd, hogy egy percre boldogan éljek!
Ne kelljen néznem, hogy mit hoz a holnap,
Talán egy percre az árral sodródjak.

Hosszú az út, amit be kell, hogy járjak,
A lábam még lép, de tudom, hiába.
Egy megtört lélek nem hozhat szépet,
Nem várhatsz tőlem semmit tényleg,

Nézd meg, itt állok,
Megtörve előtted, az égbe kiáltok!
Nyugtass meg ismét, ahogy már százszor tetted,
Hogy újra ébredjen elfáradt lelkem!

Legyőzött évek, megtépett zászlók,
Ordít a semmi, az égbe kiáltok!
Nem értek semmit nem meleg a vérem,
Emberi érzésem régóta nincsen.

Megölted bennem mindazt, ki voltam,
Egy gyermeki lélek reménnyel áldva.
Most kellene Neked is tükörbe nézned,
Láthatnád mindazt, amit Neked mesélek!

Hosszú az út, amit be kell, hogy járjak,
A lábam még lép, de tudom, hiába.
Egy megtört lélek nem hozhat szépet,
Nem várhatsz tőlem semmit tényleg,

Nézd meg, itt állok,
Megtörve előtted, az égbe kiáltok!
Nyugtass meg ismét, ahogy már százszor tetted,
Hogy újra ébredjen elfáradt lelkem!

Hosszú az út, amit be kell, hogy járjak,
A lábam még lép, de tudom, hiába.
Egy megtört lélek nem hozhat szépet,
Nem várhatsz tőlem semmit tényleg,

Nézd meg, itt állok,
Megtörve előtted, az égbe kiáltok!
Nyugtass meg ismét, ahogy már százszor tetted,
Hogy újra ébredjen elfáradt lelkem!