Red Bull Pilvaker - Szeptember Végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
még zöldell a nyárfa az ablak előtt,
de szíveddel érzed a téli világot,
nehezebben veszed már a levegőt.
Majd eltűnünk mi is, mint a nyomtatott sajtó,
az idő az úr, mi a nyikorgó ajtó.
Meleg a testem, még érezni akarlak,
ki tudja, holnap föld alá kaparnak.
Ha így lenne tényleg, szánnál rám időt?
Lennél-e a növényem, ha földem kihűlt?
Tavasszal, télen és esőben nyáron,
lennél az esernyőm, a meleg kabátom?

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
még zöldell a nyárfa az ablak előtt,
de látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.

Én az álom, te az ébrenlét.
Alig látom, de már véget is ér.
Tükröt tart az élet, amit látni félek,
mert csak játszom, hogy minden szép.

Elhull a virág, már fakóbb színekben
fárad a szmogtól a szépia város.
Utcai dráma a napos ligetben,
plakátként tépi a szél le a májust.
Futnék veled az utolsó buszra,
a csuklóba bújnánk a magány elől,
míg az idő, mint villám, arcba vakuzna.
Apró intelem a halál felől,
megszerettük, hogy nincs szabadság.
Duplára zárjuk a képzeletet.
Eltemetjük, de visszacsalnánk
a "nem tudni, hova visz" péntekeket.

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
még zöldell a nyárfa az ablak előtt,
de látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.

Én az álom, te az ébrenlét.
Alig látom, de már véget is ér.
Tükröt tart az élet, amit látni félek,
mert csak játszom, hogy minden szép

Szomorú hónap ez.
Az "éljünk a mának" csak holnap lesz.
Aki miattam perceket, órákat számol,
én feljövök érte a síri világból.
Az éj közepén, a szobád falán,
fényre az árnyék nyomán a magány.
Ki kötözi be a szíven a sebeket?
Az ép ész is miattad jelentett beteget.
Pam-pam, csak lüktet a vér.
Az ember ilyen: elcsügged, ha fél,
ez van, haver, ezt dobta a gép.
A fájdalom megszűnt, eldobva a cél
(A fájdalom megszűnt, eldobva a cél)

Én az álom, te az ébrenlét.
Alig látom, de már véget is ér.
Tükröt tart az élet, amit látni félek,
mert csak játszom, hogy minden szép.

Lehunyom a szemem, ne lássam, úgy nem fáj.
Csupasszá válik az egykori szebb táj.

Én az álom, te az ébrenlét.
Alig látom, de már véget is ér.
Tükröt tart az élet, amit látni félek,
Mert csak játszom, hogy minden szép