Kárpátia - Palócok

Hegyek lábát sebes patak hűvös vize mossa,
És a fák koronája a kék eget súrolja,
Frissen meszelt, fatornácos, apró házak bújnak,
Ott ahol vége szakad már a kanyargós útnak.

Ezt a csodás vidéket egy furfangos nép lakja,
Kint dolgozik a földeken az apraja nagyja,
Van itt szép lány, van szép asszony, de jól kell vigyázni,
Itt még látni boszorkányt is seprűnyélen szállni.

A palócok jó emberek,
Ha kötözködsz, fejbe vernek.
De az igaz barát szavát,
Isszák, mint a Mátra borát.
Hogy ha baj van, összefognak,
Hogy ha nincs baj, mulatoznak,
Az Isten is elmerengett,
Ennyi betyárt hogy teremtett.
Hej-hej hopp!
Jó palócok.
Hej-hej hopp!
A jó palócok.

Én egy palóc legény vagyok, asztalokat borogatok!
Én meg palóc leány vagyok, potyolóval simogatok!
Minden palóc legény bátor, nem ijed meg árnyékától!
Minden palóc leány jámbor, tüzet csihol a torkából!

Itt a népek vasárnap még a templomba járnak,
Ahol a papok a misén buzgón prédikálnak.
Megtudják, hogy csak egy fokkal jobbak az ördögnél,
S egy napon majd el kell számolni a teremtőnél.

Hazamennek, sütnek - főznek, roskadnak a tálak,
Krumplis tócsni illatától összefut a nyálad.
Irigyli a világ, hogy a palóc hogy tud élni,
A csavaros észjárásuk csak az Isten érti.