Kincsem (musical) - A vágy mi bennem él

Mindig csak a füst, ami megöl mindent
csak mész, de nem látsz sem embert, sem Istent
átölel és megragad magához láncolva fojtogat
mért is voltam ott én abban a percben
szívem alatt egy gyermekkel méheben harcoltunk
az életért de álmaink lángok marták szét

Gyermekünk lelke az égbe szállt
fájdalmat szívembe váj, az idő mindenre majd
gyógyír meglásd talán megnyugvás

Nagy árat fizettem, hogy ilyen bolond voltam
és nem gondoltam arra, hogy elveszthetem fiam
késő már minden oda van kérlek bocsáss meg jó uram

Hagyd már abba, ne kínozd magad
felejtsd el végre a borzalmakat
tudom, fáj nagyon de én itt vagyok
s míg élek melletted maradok

Nem érted? Sosem lehet gyerekem!

Szemedben látom, a lelked tükrét
kínzó fájdalmát, gyötrődését
ami nem múlik soha, már röpül az idő
pedig a szerelmünk örök mint a kő

De a kő is elkophat egyszer és az idő malma őrli
finom porrá, amit a lágy szellő paplanként hord
rátelepszik a múltra betakarva azt

El borul az ég és sötét felhők jönnek
az éj csatornáin megerednek
lemossák a port csak a föld marad
a szerelmünk örökre a föld alatt

A vágy mi bennem él, mint erős kötél
bennem össze sodorva a jelen s a múlt
és az eljövendő (2x)

Bennem összesodorva a jelen s a múlt
és az eljövendő