Gyík zenekar - Egyél a fáról

Lapraszerelt álmok közül a legszebb is csak pozdorja,
akkor vesznek komolyan, ha mindenki kiposztolja.
Táncoló áramlat, tövig tolt vészcsengõ,
szeretem ha esik, olyan tócsába merengõ.
Fürdésre jelölték, rodostói halastót,
közmunkások kaparásszák aszfaltról a döglött jót.
Jég fedi a kihajtót, csúszkálnak a kerekek,
a kukába Tesco-s szánkót dobálnak a gyerekek.
Rosszabbak a leletek, mióta eszik az agyamat,
az aprócska zöld ördögök, pár száraz morzsa megmaradt.
Azok lennének én magam, dia lencsék közt ég hajam,
mi égre vetíti két szavam, mit nem tud senki se, se én magam.
Gyújts szelet és égesd lélegzetem el,
akkor ölelj magadhoz mikor mindenki lökne el.
Gyújts szelet és égesd lélegzetem el,
akkor ölelj magadhoz mikor mindenki lökne el.

Egyél a fáról - mondta és nevetett -
a földi lét szarja ennyi csak a szeretet.
Hagyom ma fájni mert mulandóan gyönyörû,
megeszi a májamat minden nap egy keselyû.

Elkergetem a világot, oda hova akarom,
azt mondták, hogy ne nyisd ki, de le is tört a lakatom.
A nakatomi toronyházas atlétában csapatom,
azt hiszem az idén még nem láttam a Balatont.
Elviccelem a dalokat, írogatom a szarokat,
4.-en építkeznek, a kávémban a vakolat.
Elhiszem, hogy szabad vagyok, lehet saját térfogatom,
egyszemélyes forradalom, egész nap a brét lógatom.
Mint az a kínai papír szar, úgy szállnak el a lelkek,
de valahogy szarok rá, nálam fókuszban a mellek.
Ha kellek fõzzél teát, aztán az idõ züllött bomba,
felrobban és ezer repesz állt a karomba.
A szagelszívó zsírral hangolt halk orgonája
az egyetlen mit hallok, míg kávét fõzök a konyhába.
Az aranyhal nem sárga, bocsánat ez dráma,
lassan eldõlök a szobámba.