Vaklárma - Követ

A sarokasztalnál egy őszes úr,
Szemében szomorúság, arca fáradt.
A bánat véste rá a barázdákat.
Egy ital mellett sorsa feltárul.

Küldöttként küldtek a külvilágba,
Szépséget, igazságot hozni,
Emberi sorsokat kibogozni,
Egységet ojtani a tömeges magányba.

De ahogy járom az utcát, a jövő térdig ér,
„Egy percet csak elvezetem, itt a hitttér.”
De lubickolni könnyebb, ha a láb leér,
Kit érdekel, hova jut, aki a partra kiér.

Hányszor jöttem már e földre,
Hittel testettöltve,
Hogy én leszek majd ki utat mutat,
S elvezetem majd a vakokat…
Voltam már költő, tudós, próféta,
Jövőt jelző rakéta,
De megkövezett követ lettem,
S így e kocsmában kikötöttem.

Itt az üzenet kicsi, az áru nagy,
S érzéki örömökkel kábít,
Foszlik Az óra, a perc számít,
A hétköznap el is árvulhat.

S ahogy járom az utcát, a jövő térdig ér,
„Egy percet csak elvezetem, itt a hitttér.”
De lubickolni könnyebb, ha a láb leér,
Kit érdekel, hova jut, aki a partra kiér.

Hányszor jöttem már e földre,
Hittel testettöltve,
Hogy én leszek majd ki utat mutat,
S elvezetem majd a vakokat…
Voltam már költő, tudós, próféta,
Jövőt jelző rakéta,
De megkövezett követ lettem,
S így e kocsmában kikötöttem.

Ha a kocsmában járva meglátod őt,
ki vigaszt hozott s most ő szorul vigaszra,
ülj le mellé, hívd meg egy italra,
Segíts feledni az eljárt időt!