Vaklárma - Nagykislány

Gimibe jár, mindig jól tanul,
a világ önző szabadságán elámul.
Este házit ír, partizik,
Haza csak a tánctól bódultan, időben érkezik.
Mert ő a felnőtt, a mama kis kedvence
S mikor senki sem várná, jön a sors bukfence.

El jön a fiú, a nagy szerelem,
Úgy hiszi, „örökké ő lesz az életem”.
Nyílik a világ, a rózsaszín végtelen,
„mért boldog?” a szülő felfogni képtelen.
Vágyba fúlt délutánok, s álbarátnős éjjek,
Házasság, család, mind vonzó jövőképek.

Hey lány!
Hey lány!
A szerelem sodrán.
Ez az az út,
Ilyen az az út,
mely boldogságból, s álomból alakult?
Vigyázz, rózsaszín lencséid összetörnek,
S majd kislánynak érzed magad, nem nőnek.

El jön a nap, s az örökké végetér,
vak káoszba fúl a szenvedély.
Nyílik a világ, üres a végtelen,
illúziót vesztve felnőtt hirtelen.
Lázadni kezd, hogy mutassa, nem fél,
új utat keres, a régiből nem kér.

Egyetemre jár, mindig jól tanul,
Az otthoni értékrenden már csak ámul.
Este határt sértve partizik,
Néha emlékszik is, ha szobára felviszik.
Mert ő a nő, a felnőtt, és érett,
Ki a kamaszkort kihagyva valahol eltévedt.

Hey lány!
Hey lány!
A szabadság sodrán.
Jó ez az út?
Kell ez az út?
Az alkoholos, kéjmámoros alagút?
Kalandjaid lassan összetörnek,
Most nagy lánynak érzed magad, nem nőnek.