St. Martin

Zenei irányzat: Pop, rock, smooth jazz, világzene
Albumok: 3 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 22596 alkalommal
Letölthető tartalmak az előadónál

Bemutatás:

Szentmártoni Imre (Hódmezővásárhely, 1965. január 9.)
Magyar zeneszerző, zenész, előadóművész, szaxofon- és
pánsíp művész.
Eddig megjelent 24 önálló albuma. Ennek alapján a magyar
instrumentális zene első számú előadójának tekinthető.

Az általános- és középiskoláit Hódmezővásárhelyen végezte,
majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszakán
szerzett diplomát.
Tíz évig trombitálni tanult, közben dobolni és basszusgitározni
is megtanult. Nagyjából 18 évesen váltott szaxofonra, amely a
legnagyobb sikereit hozta. Kiválóan megtanult pánsípon is.

Kezdetben több együttesben is megfordult, mint például:
Névtelen Nulla, Első Emelet, Prognózis.

1994 óta szerepel St. Martin művésznéven, mint szólista.

Díjai közül kiemelkedik a 2004-es eMeRTon díja, amelyet
az év hangszeres szólistája kategóriában nyert el, valamint
a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetés, amelyet
2014-ben kapott meg.

Biográfia:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább