1. Nyári Károly - Hulló levelek
2. Ocho Macho - Jó nekem 4:54 [2009]
3. Korda György - Az életem egy szép regény (To All the Girls I've Loved Before) 3:24 [1999]
Bemutatás:
Pál Tamás (Budapest, 1981. április 13.) magyar énekes, színész.
Már kilencévesen szerepelt az iskolai színjátszókör Négyszögletű Kerek Erdő előadásában Mikkamakkaként. Középiskolai tanulmányait a Németh László Gimnáziumban folytatta, ahol tanulmányi eredményei folyamatos romlásnak indultak. Az éneklést tizenhat éves korában kezdte a Crazy Café karaoke-estjein. Színészi pályafutását a gimnázium színjátszó körében folytatta, ahonnan átkerült a Földessy Margit vezette Színjáték- és Drámastúdióba. Itt játszhatta el többek között a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról Józsefét és a Szentivánéji álom több szerepét. Itt ismerkedett össze Eszterrel, akit később 2004-ben feleségül vett, egy közös fiuk született, de 2009-ben elváltak.
A Drámastúdión keresztül vehetett részt a 2002-es LGT-fesztiválon, ahol a Képzelt riport… koncertváltozatában és az LGT-koncerten háttérénekesként működött. Ezután társaival többször tett eleget Presser Gábor meghívásának. Ekkoriban főállásban a Fővárosi Vízműveknél dolgozott, miután külkereskedelmi üzletkötői végzettséget szerzett. A Megasztár tehetségkutató első szériájába küldött jelentkezése alapján még a válogatóba se került be, azonban a második évadban – vigaszágról – a döntőbe került. A versenyben nyolcadik helyezést ért el.
A tehetségkutató után, még abban az évben, 2005-ben jelent meg első és eddig egyetlen albuma Amit adhatok címmel.

Zeneszöveg hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2011-12-28 17:54:35
Véleménye a(z) "Pál Tamás" előadóról:
ez nem Pál Tamás, hanem Green Day:Boulevard of broken dreams!
Utolsó bejelentkezés:
2010-05-08 17:28:26
Véleménye a(z) "Pál Tamás" előadóról:
Sziasztok! Valaki nekem is eltudná küldeni ezt a számot..E-mail címem: [*** moderálva ***]
Utolsó bejelentkezés:
2009-07-02 22:57:24
Véleménye a(z) "Pál Tamás" előadóról:
úgy emlékszem a mondd, mit vársz mellett elkészült egy másik dalból is klipp. megtudnátok mondani annak a címét?
Utolsó bejelentkezés:
2008-11-22 12:49:59
Véleménye a(z) "Pál Tamás" előadóról:
el tudná nekem küldeni valaki ezt a számot [*** moderálva ***]
Utolsó bejelentkezés:
2009-06-29 20:41:09
Véleménye a(z) "Pál Tamás" előadóról:
Én is,bár nem mindet ismerem.
Utolsó bejelentkezés:
2008-04-04 22:37:59
Véleménye a(z) "Pál Tamás" előadóról:
Óhhh :'(
Utolsó bejelentkezés:
2008-04-04 22:37:59
Véleménye a(z) "Pál Tamás" előadóról:
Szeretem Pál Tamás dalait!