Eszenyi Enikő

Zenei irányzat: Avantgard
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 103920 alkalommal

Bemutatás:

Eszenyi Enikő (Csenger, 1961. január 11. –) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, színházi rendező, a Vígszínház igazgatója.

Biográfia:

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csenger községben született. Családjával az 1970-es években Debrecenbe költözött. 1974 és 1979 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem gyakorlógimnáziumába járt. 1976 nyarán, harmadikos gimnazistaként volt statiszta az Oresztészben, melyet Rencz Antal rendezett. Később felvételt nyert a Rencz által megalapított stúdióban, és fél éven keresztül járt ének-, beszéd- és mozgásórákra. Érettségi után felvételt nyert a Színművészeti Főiskola színész szakára. Mesterei voltak: Horvai István és Kapás Dezső. 1983-ban, a főiskola elvégzése után a Vígszínházhoz került, és rövid időn belül a színház egyik legjelentősebb művésznője lett. 2009. február 1-je óta a Vígszínház igazgatója. Kaszás Attilával 18 évig tartó házasságuk után elváltak. Rendez és főszerepeket játszik Budapesten több színházban, de rendezéseivel is felhívta magára a figyelmet, többek között az Amerikai Egyesült Államokban, Csehországban és Szlovákiában. Munkáját 2001-ben Kossuth-díjjal jutalmazták.

Forrás: Wikipédia

Tagok:

Albumok:

Eszenyi Enikő E-tango

E-tango

1999

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább