Koós János

Zenei irányzat: táncdal, retró, nosztalgia
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 5, összesen 96921 alkalommal

Bemutatás:

Koós János (1937. november 20. – 2019. március 2.)
Magyar zenész, táncdalénekes, humorista, színész volt.
Hangszere::oboa

Kupsa János néven született 1937. november 21-én Gyergyó-
szárhegyen Kupsa János és Bartis Karola gyermekeként.
1941-ben Erdélyből Miskolcra költöztek, ahol édesapja nővére
is lakott.

A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában (1957-1958)
tanult, majd a Zeneművészeti Főiskola oboa tanszakán végezett.
Az Országos Pénzügyőr Zenekarban játszott (1957-1960).
Énektehetségét korán felismerték, amikor 1960-ban Vico Torriani
svájci énekest parodizálta a Zeneakadémia gólyabálján.

Első táncdal énekesi felkérését 1960-ban kapta. Ekkor lett Koós.
A felkérők szerint Kupsa néven nem lehet valaki táncdalénekes.
Ettől az évtől kezdve a Kamara Varieté tagjaként dolgozott.

Első sikereit a táncdalfesztiválokon indulva aratta.
Kétszer első díjat nyert., és 1966-ban a legjobb énekes díjat
is megkapta.

1967-ben Siófokon a Halló! Itt Balaton! című műsorában lépett
fel először Hofi Gézával. Az ismeretségből barátság és később
munkakapcsolat lett. A Hofi-Koós duó zenés paródiákat adott elő.
Később Kovács Kati énekesnővel trióvá bővülve folytatták.

Énekesi karrierje később a mulatós nóták felé fordult.

Magánélete:
1971-ben vette feleségül Dékány Sarolta énekesnőt. 1973-ban
született Koós Réka lányuk, majd 1976-ban Koós Gergő fiuk.

Hobbija volt a vitorlázás és a tenisz. Hatszoros magyar bajnok
a Rosa névre keresztelt 40-es cirkáló legénységének tagjaként.
Fanatikus Fradista volt.

Biográfia:

Tagok:

Albumok:

Koós János dalszövegek (162 db):

További dalszövegek megjelenítése
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Fanni951212 Hozzászólás ideje: 2009-04-17 17:30:20

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-15 11:31:56

Véleménye a(z) "Koós János" előadóról:

sztem ez a szám tök jó nekem teccet, tőle ez a kedvenc számom

tigrislabu Hozzászólás ideje: 2009-03-25 14:16:37

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-25 15:08:55

Véleménye a(z) "Koós János" előadóról:

A dalt Breitner János "Szalmaláng" c. szerzői albumán valóban Koós János énekli (kitűnően). Fehér Zoltán

Bonanza Hozzászólás ideje: 2008-12-31 21:01:16

Utolsó bejelentkezés:
2008-12-31 21:59:38

Véleménye a(z) "Koós János" előadóról:

Ez egy nagyon jó dal :D :D the best :D viva koós jani

SWENN Hozzászólás ideje: 2007-12-29 20:01:33

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-27 21:44:14

Véleménye a(z) "Koós János" előadóról:

Ezt Zorán énekelte lemezre. Lehet, hogy fellépésein Koós is, hiszen ha jól belegondolunk, való neki.

SWENN Hozzászólás ideje: 2007-12-29 19:55:40

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-27 21:44:14

Véleménye a(z) "Koós János" előadóról:

Száz százalék biztos, hogy a dalt fiatalon - 1962-ben! Koós János énekelte!

medtib Hozzászólás ideje: 2007-11-28 15:36:21

Utolsó bejelentkezés:
2007-11-28 15:32:30

Véleménye a(z) "Koós János" előadóról:

Szerintem ezk Koós János soha nem énekelte. Az Érclegények Céhládája című műsorban a Verebes István adta elő.

apoca Hozzászólás ideje: 2007-11-23 13:03:51

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-22 18:56:38

Véleménye a(z) "Koós János" előadóról:

közgés imi-nek: A Tarzan-t, Wolf Péter és Fülöp Kálmán szerzeményét tényleg Koós énekli. A Koós 4. című lemezén biztosan megjelent, de lehet, hogy máshol is.

apoca Hozzászólás ideje: 2007-11-23 12:58:59

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-22 18:56:38

Véleménye a(z) "Koós János" előadóról:

Dinnye85-nek: Sikerült már megszerezned a dalt? Ha nem, írj az [*** moderálva ***] címre, feltöltöm, elküldöm a linket. Koós egyébként nagy kedvencem!

Dinnye85 Hozzászólás ideje: 2007-09-08 11:50:28

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Koós János" előadóról:

Nincs meg valakinek a Sír a telefon címû száma? Ha el tudná nekem valaki küldeni, nagyon megköszönném! Itt a címem: [*** moderálva ***]

közgés imi Hozzászólás ideje: 2007-05-16 21:44:25

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Koós János" előadóról:

Szerintem Koós János a legjobb magyar énekes!!! Õ a kedvenc énekesem, úgyhogy neki csak kiváló dalai vannak. Egy kérdésem volna azonban. A csináljuk a fesztivált címû mûsorban azt mondták, hogy a Tarzant azt Aradszky László énekelte. Nekem pedig van olyan kazettám, amin bizony Koós János énekli. És nem csak úgy rádióból felvéve, hanem eredetei szalagokon. Akit tudja a választ írja meg.

Fodor Károly Hozzászólás ideje: 2007-02-01 17:44:05

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Koós János" előadóról:

Koós János kitûnõen énekel nótákat is,pl.Gyergyón innen...stb.,hiányolom a listáról az általa elõadott nótákat.

Révész együttes Hozzászólás ideje: 2007-01-06 17:42:18

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-31 10:25:42

Véleménye a(z) "Koós János" előadóról:

FIGYELEM fiúk akit szeretnek a lányok annak jó akit szeretnek a nõk annak még jobb,de igazán csak azok boldogok akiket szeretnek az asszonyok.Ez a szín tiszta igazság.Ügyes fickó ez a Jani.

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább