1. Rúzsa Magdi - Egyszer 03:33 [2016]
2. Ismerős Arcok - Nélküled 5:41 [2010]
3. Deák Bill Gyula - Ne szeress engem 5:23 [1983]
Lente Lajos
Bemutatás:
Lente Lajos (Hajdúnánás, 1936. március 9.)
Magyar nótaénekes, nótaszerző.
Négygyerekes, egyszerű sorban élő család legidősebb
gyermeke. Édesapja parasztember és mellette cipész is
volt, aki mellett ő is kitanulta ezt a mesterséget. Közben
dalárdába járt, majd a katonaságnál is felfigyeltek a jó
hangjára... viszont énekelni tanulni csak a leszerelése
után kezdett el debreceni zeneiskolában. Munka mellett
tanul, közben a MÁV dolgozója volt.
Budapesten az Országos Szórakoztató Zenei Központ
kihelyezett stúdiójában egy hároméves továbbképzést
követően "A" kategóriás hivatásos működési engedélyt
kapott népzene, népdal, magyar nóta, valamint operett
kategóriákban.
1968-ban megnyerte egy, a debreceni Aranybikában
rendezett népdal - magyar nóta versenyt.
1972-től készültek vele rádiós ill. televíziós felvételek.
Közös nagylemeze jelent meg Máté Ottiliával, majd
Bangó Margittal, Szentendrei Klárával, Márkus Ilonával
és végül Lovass Lajossal.
55 évesen, korengedménnyel ment nyugdíjba a MÁV-tól.
Pályája során eljutott a tengeren túlra is.

Zeneszöveg hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2008-04-29 20:47:33
Véleménye a(z) "Lente Lajos" előadóról:
Helló Mindenki! Én nagyon szeretem Lente Lajos nótáit hallgatni, kár hogy még nincs egy sem fent.