Szűcs Judith

Zenei irányzat: Pop
Albumok: 34 db
Megtekintve: Ma 4, összesen 72162 alkalommal
Letölthető tartalmak az előadónál

Bemutatás:

Énekesnő, zeneszerző

Biográfia:

Budapesten, Sashalmon született, 1953-ban. Zenei általános iskolába járt, ahol zongorázni tanult, majd a középiskolában fodrásznak készült. A Fodrász Egyesület Tavasz 67 nevű leánykórusában énekelt. Énekhangján kívül remek tánctudású előadó. Az 1972-es Ki mit tud?-on indult, de az első magyar női popegyüttesben, a Beatricében is zenélt. Hangszere a zongora volt. Elsősorban a hetvenes évek végén és a 80-as években volt sikeres. Külföldön is nagy népszerűségnek örvendett. Új lemezei az utóbbi években is megjelennek. Keresztneve a „h” végződést 1979-ben, a Judith c. albuma megjelenésekor kapta. A 70-es évek végén divatos diszkóstílusban énekelt, amire bőven akadt vevő Magyarországon. „Diszkókirálynő” elnevezése is innen ered.Testvére Szűcs Antal Gábor is zenész, gitáros. Közreműködött Judith lemezein. Férje Fülöp Csaba zeneszerző volt, akitől 1995-ben vált el, tízévi házasság után. Tőle született 1985-ben leánya, Tímea. 1972-ben táncdalénekesi kategóriában megnyerte a Ki mit tud-ot. 1979-ben a Cavan Fesztivál Legjobb női előadó díja 1983-ban a neewollahi fesztivál I. díja 2008 Megyei Prima-díj (Közép-Magyarország) Pop-Meccs - Év énekesnője (1978, 1979, 1980, 1983)

Tagok:

Sztevanovity Dusán

szövegíró

Szűcs Judith dalszövegek (215 db):

További dalszövegek megjelenítése
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

birosimon Hozzászólás ideje: 2011-08-04 14:13:52

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-04 14:28:30

Véleménye a(z) "Szűcs Judith" előadóról:

Eltudná küldeni nekem valaki a 80.-as évekből az Ahol a sínek összeérnek című számot?Ha jól tudom ez volt a címe,de nem találom sehol. Köszönöm

cseh460 Hozzászólás ideje: 2011-01-13 12:40:46

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-23 22:22:33

Véleménye a(z) "Szűcs Judith" előadóról:

Nagyon szeretem a dalait.Küldtem is egy dalszöveget,de nem jelent meg.Vajon miért?

Amena_ Hozzászólás ideje: 2007-07-01 13:27:53

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Szűcs Judith" előadóról:

Nagyon szeretem ez a számost, nem tudná valaki elküldeni nekem a [*** moderálva ***] címre? Nagyon fontos lenne! Elõre is köszönöm!

rrozsa Hozzászólás ideje: 2007-06-14 12:46:39

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Szűcs Judith" előadóról:

Nekem nagyon bejön most ez a szám! Azt hiszem el is küldöm a pasimnak a szövegét! Szûcs Judit pedig jó énekesnõ! Gratula neki, h. ennyi év után is jó tud lenni!

petee0507 Hozzászólás ideje: 2007-03-23 11:31:57

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-22 21:16:06

Véleménye a(z) "Szűcs Judith" előadóról:

ez egy nagyon klasz szám :D nagyon ott van

nikkyca Hozzászólás ideje: 2007-02-14 18:53:26

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Szűcs Judith" előadóról:

sztem nagyon szép hangja van akárki akármit mond... fõleg ez a száma tetszik

nyuszikat Hozzászólás ideje: 2007-01-28 13:27:13

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-25 11:57:09

Véleménye a(z) "Szűcs Judith" előadóról:

sziasztok!!! vki eltuja nekem küldeni ezt a zenét nagyon fontos [*** moderálva ***] lenne)

1 girl Hozzászólás ideje: 2007-01-15 16:05:47

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Szűcs Judith" előadóról:

Szerintem nagyon jó a zenéje, szövege. Akkor is és a mai idõkben is megállja a helyét!!

diablo_noip Hozzászólás ideje: 2007-01-10 01:08:48

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Szűcs Judith" előadóról:

Szerintem attol, hogy nem mai zenet jatszik, nem gaz. Van aki szereti az ilyen zenet, van aki nem. Ettol nem kellene fikazni. Szerintem egy egesz jo enekesno.

Vincze istván Hozzászólás ideje: 2006-12-20 20:01:36

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Szűcs Judith" előadóról:

Szerintem meg Te vagy a gáz !!!!! Nem a Szûcs Judith !

Szelli03 Hozzászólás ideje: 2006-11-30 13:46:33

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Szűcs Judith" előadóról:

Szûcs Judit... :P ez gáz..

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább