Laár András

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 17346 alkalommal

Bemutatás:

Magyar humorista, énekes, zeneszerző, dalszövegíró, író, költő, spirituális gondolkodó. A KFT együttes és a L’art pour l’art Társulat alapító és jelenlegi tagja, az ország Besenyő Pista bácsija.

Biográfia:

1955. augusztus 9-én született Budapesten. 1981-ben Bornai Tiborral és Márton Andrással megalapította a KFT együttest, amely azóta is működik. Első nagyobb sikerüket a Táncdalfesztiválon (1981) aratták Bábu vagy c. dalukkal, amelyet az tett különlegessé, hogy előadása közben a zenekar tagjai különös fehér maszkot viseltek és mozgásukkal a marionettbábukat utánozták. 1986-ban volt első önálló fellépése Budapesten a Török Pál utcai Pinceszínházban (ma Piccolo Színház), amely nagyrészt Laár abszurd verseire épült, és amelyhez később Dolák-Saly Róbert is csatlakozott, s még ugyanezen évben megalakult a L’art pour l’art Társulat, akkor még Laár pour Laár Társulat névvel (szójátékként Laár András nevére). 1987-ben tértek át a mai írásmódra. Az ezt követő években színházi estjeik sikeresek voltak. A Társulat színházi televíziós műsoraiban legismertebb karaktere Besenyő István, aki ízig-vérig magyar, mindenen kötekedő és mindenben értelmet kereső ember. Legismertebb kifejezése, melyet gyakorta használ: Nooormális?! Egyéb gyakori karakterei: Tompika, a Költő. 1990-ben a KFT hosszabb időre szünetelt, de nem oszlottak fel; 1991-ben, 1996-ban és 1997-ben azonban mégis adtak egy-egy koncertet. (Az 1996-os koncert felvétele megjelent CD-n és videókazettán is Bál az Interneten címmel.) 1999-es újraegyesülésük óta három nagylemezt jelentettek meg. 1990-ben elvégezte a Kőrösi Csoma Buddhológiai Intézet buddhistapap-képző szemináriumát, majd 1993-ig buddhista filozófiát tanított A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán. 2012 és 2013 évben többször fellép a ComedyCentral Magyarország csatorna a "ComedyCentral bemutatja: Stand Up Comedy" című műsorában is. A L'art pour l'art Társulat tagjaként sikeres fellépéseket ad. 2011-ben második önálló estjét adta elő, Már megin' igazam van! címmel. A KFT együttessel rendszeresen koncertezik. 2005 óta a budapesti Tündér Tantra Kört vezeti.2013-ban megalapította vadonatúj együttesét, a Tündértantra Zenekart, melyben zenésztársaival - Laár-Sramkó Katalinnal, Barabás Bélával (ex-FreshFabrik) és Galántai Zsolttal - spirituális erőket megidéző, ökumenikus, azaz keresztény, hindu, buddhista és ősi javas hagyományokra épülő zenét játszanak. Díjai: A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2006) Könyvei: Laár pour l'art (Laár András művészeti gyümölcsöskertjének éretlen, érett, ütődött, zaftos és tápláló termései!) (2004, bővített kiadás: 2008) A Csőevő Duhajka meséi (szürreális meseregény) (2005) Nem múlok el soha (A betűszedő nagyapa, Laár Aurél, a mérnök apa, Laár Tibor és a rockzenész-művész fiú, Laár András művei – e különös családi Laár-trilógia darabjai) (2009) 108 finomenális vegetáriánus recept á la Laár (Laár Györgyivel közösen írt kiadvány) (2010) Laárma a köbön (2011) Kiderülés (2012) SzólólemezeI:Tündérzene (1997) Besenyő és a Költő (2007) A Csőevő Duhajka meséi (a meseregény hangoskönyv-változata bónusz mesével) (2008) Tündértantra (spirituális, gyógyító és stresszoldó dalok) (2009 december) Tündértantra 2 (2012 december)
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább