Transylmania - Más lett a dal

Más volt az élet, más voltam én,
Más hangom szóltak és más dal kísért, más dal kísért.
Arról álmodtam kis gyerekként,
Ha majd felnövök, csodákat teszek én, csodákat én.

A napfényéből ködbe érve,
Vártam a hangot, merre menjek.

Gondterhelt arcok, homlokon ránc,
Fiam, ha felnősz, ó mondd, mivé válsz, mivé válsz?
Könnyű lesz utad, vagy mégsem talán?
Maradsz, vagy el mégy, mint vándormadár, fecskemadár?

A napfényéből ködbe érve,
Vártam a hangot, merre menjek.
Vártam: nyújtsd felém kezed, Istenem, ó Istenem.

Kicsi nékem ez a ház, kirúgom az oldalát,
Ha kirúgom, berúgom, mégis megcsináltatom.
Addig nekem nem hisznek, míg a sírba nem tesznek,
Akkor is csak úgy hisznek, ha jó mélyre letesznek.

Útnak indultam szótlanul én,
Láttam a szépet s a rosszat is én, a rosszat is én.
Nehéz volt utam, vagy mégsem talán?
Nem leszek többé fecskemadár, vándormadár.

A köd felszállt és napfényre értem,
Vártak sokan, örültek nékem.

Telik az élet és itt vagyok én,
gyermekem rám néz, mint apámra én, anyámra én.
Arra gondolok, álmodom én,
gyermekem sorsát, hogy könnyítsem én, megkönnyítsem én.

A köd felszállt és napfényre értem,
Vártak sokan, örültek nékem.
Vártak sokan, köszönöm Istenem, ó Istenem.

Kicsi nékem ez a ház, kirúgom az oldalát,
Ha kirúgom, berúgom, mégis megcsináltatom.
Addig nekem nem hisznek, míg a sírba nem tesznek,
Akkor is csak úgy hisznek, ha jó mélyre letesznek.